Cadmus fordítás Cadmus

Megalakult az új parlament Irakban

2022. 01. 10.

Mintegy három hónappal az előre hozott választások után, Irakban vasárnap megalakult az új parlament, és újraválasztották házelnöknek Mohamed al-Halbuszi szunnita politikust.

Az Irán-barát szervezetek jelentős veszteségeket szenvedtek el a reformokat követelő, hónapokon át tartó utcai tüntetések kiváltotta októberi előre hozott választásokon. Az eredményt szintén utcai tüntetéseken kérdőjelezték meg a voksoláson gyengén szerepelt politikai pártok támogatói.

Az iraki szövetségi bíróság decemberben jóváhagyta a választás eredményét, és megerősítette a befolyásos Muktada az-Szadr síita hitszónok vezette pártszövetség győzelmét.

A Szadr vezette szövetség 73 képviselői helyet szerzett a 329 fős parlamentben a végeredmény szerint, jóval megelőzve a második helyezett szunnita Takadum (Haladó Párt) pártot, amely 37 helyet kapott.

A 41 éves Habuszit a vasárnapi alakuló ülésen 200 támogató szavazattal választották meg a második mandátumára – jelentette az INA iraki hivatalos hírügynökség. A szokásrend szerint az iraki parlament elnöke szunnita, a miniszterelnök síita, az elnök pedig kurd.

MTI, Magyar Nemzet

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑