Megint összecsaptak a görög rendőrökkel az illegális bevándorlók

Újabb összetűzések voltak szombaton a görög-török szárazföldi határon a görög határőrök és az Európai Unió területére bejutni akaró migránsok között – jelentette a Reuters hírügynökség tudósítója a helyszínről.

Kasztaniesz határátkelő közelében, a határkerítés török oldalán több száz embert lehetett látni, közülük többen rángatták a kerítést, mások viszont különböző tárgyakkal dobálták a görög határőröket, akik könnygáz és füstbombák bevetésével válaszoltak.

Görög tisztségviselők közlése szerint a határőrök az utóbbi 24 órában több mint 1200 behatolási kísérletet hiúsítottak meg, és 27 embert vettek őrizetbe. Az utóbbi nyolc napban pedig több ezer behatolást akadályoztak meg. A legtöbb próbálkozó afgán vagy pakisztáni – tették hozzá.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök kijelentette a CNN amerikai hírtévének péntek késő este adott interjújában: az Európai Unió és Törökország 2016-os migrációs megállapodása összeomlott, és szerinte ezért Recep Tayyip Erdoğan török elnök a hibás, mert nem tartóztatja fel a Törökországban veszteglő migránsokat, sőt, szerinte segíti is őket abban, hogy elinduljanak az Európai Unió országai felé.

Erdoğan pénteken telefonon a megállapodás felülvizsgálatát kérte Angela Merkel német kancellártól, miután az abban foglaltak szerinte nem működnek. A török-görög határon tapasztalható humanitárius helyzettel kapcsolatban azt mondta neki: „azzal, hogy Athén jelezte, nem veszi figyelembe az Európai Unió alapító szerződését és a genfi egyezményt, nyíltan megsérti a nemzetközi jogot és az unió alapító szerződésébe foglalt értékeket”. A török elnöki hivatal pénteken közölte: Erdoğan azt tervezi, március 9-én egynapos munkalátogatásra Brüsszelbe utazik, a migránsválság megvitatására.

Brüsszel és Ankara 2016. március 18-án arról állapodott meg, hogy Törökország feltartóztatja a migránsokat és visszafogadja az Európai Uniótól azokat, akik illegálisan érkeztek valamelyik görög szigetre, a visszaküldöttekért cserébe az EU – először egy 72 ezres kontingens erejéig – legálisan átvesz Ankarától szíriaiakat, mindezért pedig hatmilliárd euróval támogatja a törökországi menekültek ellátását.

Az egyezmény aláírását követően jelentősen csökkent a Görögországba érkező migránsok száma.

Ankara egy héttel ezelőtt, február 28-án jelentette be, hogy a török hatóságok már nem tartóztatják fel azokat a migránsokat, akik Törökország területéről az Európai Unióba kívánnak menni. Görögország a lépésre válaszul megerősítette keleti határai védelmét, aminek következtében több mint tízezer migráns torlódott fel a két ország szárazföldi határa mentén. A görög határrendészet egyebek mellett könnygáz bevetésével igyekszik megakadályozni a migránsok átjutását. Athén az uniótól is támogatást vár a helyzet rendezésére.

Az EU-tagállamok belügyminisztereinek szerdai rendkívüli ülésén megszavazták, hogy 350 millió euró azonnali támogatást – valamint szükség esetén újabb 350 millió eurót – nyújtanak Görögországnak a határvédelem biztosítására.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑