Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Megkezdődött a végső csata az Iszlám Állam ellen

2019. 02. 10.

Bejelentette az Egyesült Államok támogatását élvező kurd milícia, hogy szombaton megkezdték a “végső csatát” az Iszlám Állam dzsihadista szervezet utolsó állásának teljes felszámolására Szíria keleti részében – írja az MTI.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője a Twitteren jelentette be, megkezdődött a “mindent eldöntő csata a terroristák megsemmisítésére”, a harcok várhatóan napokon belül véget érnek.

Az Iszlám Állam egy nagyjából négy négyzetkilométernyi területet tart még ellenőrzése alatt Deir Ezzor tartományban. Nemrég az SDF leállított minden műveletet a térségben, mert állításuk szerint a dzsihadisták civil lakosokat használtak emberi pajzsként. Az utóbbi tíz napban azonban mintegy 20 ezer embert menekítettek ki az érintett területről – közölte az SDF.

A régióból menekülő szemtanúk szerint az Iszlám Államnak még 500-600 harcosa küzdhet tovább a területért, ahol még mindig több száz polgári lakos is van.

Az SDF szóvivője szerint a Deir Ezzorban még kitartó dzsihadisták többsége külföldi állampolgár. Azoknak a harcosoknak a többsége, akiket az utóbbi két hónapban elfogtak vagy megadták magukat, külföldi volt. A kurd milícia szeptemberben indított offenzívát az Iszlám Állam ellen Kelet-Szíriában.

Index

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑