Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Megnőhet a terrorfenyegetettség az Iszlám Állam felszámolása után

2017. 10. 10.

Egyre több területet veszít az Iszlám Állam Szíriában, közel lehet a teljes felszámolás. Ám a nyugat-európai és a közel-keleti alvó sejtek felderítése nehezebb feladat.

Újabb török harckocsik lépték át a török-szír határt, ezzel egy újabb ostrom kezdődött Szíriában. Ezen a területen biztonsági zónákat hoznak létre, és minden hatalom, aki a térségben érdekelt, szeretné minél inkább kedvezőbb pozícióban várni a béketárgyalásokat. Törökország benyomulása is ezzel függ össze – fogalmazott Horváth József biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Mint mondta, az orosz csapatok erőteljesen segítik a szíriai kormányerőket az Iszlám Állammal, valamint a felkelőkkel szembeni hadműveletekben, ennek köszönhető, hogy Aszad meg tudta szilárdítani hatalmát. Emellett erősödik a kurdok pozíciója, így Törökország számára ezek mind olyan tényezők, amelyek miatt be kell kapcsolódnia az “osztozkodásba”.

A szakértő azt is mondta, az Egyesült Államokban változás figyelhető meg a szír kérdés tekintetében, hiszen míg Barack Obama nem is tárgyalt Aszaddal, addig a Trump-adminisztráció szerint elképzelhető középtávon, hogy Aszad hatalmon maradhat, és ebben az oroszok is kompromisszumot keresnek velük.

Az Iszlám Államnak minimális területe maradt már csak Szíriában: itt a helyi lakosságot pajzsként használják, és saját embereit is kemény eszközökkel veszik rá arra, hogy a végsőkig harcoljanak.

Horváth József közölte: az Iszlám Állam területének felszámolása után terrorfenyegetettség szempontjából kritikusabbá válhat a helyzet, hiszen a nyugat-európai és a közel-keleti alvó sejtek várják az utasítást.

Orientalista.hu – Kossuth Rádió 180 perc

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑