Cadmus fordítás Cadmus

Megnyitották Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetet

2020. 06. 01.

Több mint két hónap után megnyitották Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetet, az iszlám vallás harmadik legszentebb helyét.

A Templom-hegyen lévő mecsetet március 15-én zárták be, és a ramadán böjti hónap teljes időszakában is zárva volt, hogy megakadályozzák a koronavírus terjedését, mivel a hagyomány szerint szorosan egymás mellett imádkoznak a muzulmánok.

Vasárnap hajnalban muzulmán hívők százai gyülekeztek a kultikus, Nagy Heródes király idején terasszá feltöltött domb kapuinál, sokan közülük a földre borultak, és megcsókolták a talajt, amikor beléptek.

Az új egészségügyi rendszabályok szerint minden hívőnek magával kell hoznia saját imaszőnyegét, szájmaszkot kell viselnie, és az imádkozók között legalább két méteres távolságot kell tartani.

A Templom-hegyen két zárt terű mecsetben és mintegy száznegyven holdas szabad területen zajlik a muzulmán hitélet.

A nyitás előtt alaposan fertőtlenítették és megtisztították az al-Aksza mecsetet és az aranykupolás Sziklamecsetet.

Az izraeli biztonságiak teljes készültségben várták a hajnalban a mecsethez érkező muzulmán hívőket, mert a városban igen feszült a légkör, miután szombaton a rendőrök Jeruzsálem óvárosában lelőttek egy tévedésből merénylőnek vélt, autista palesztin fiatalt.

Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet – benne az óvárost -, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében a Vakf, az iszlám szent helyeket felügyelő bizottság gondnoksága alá került.

Palesztinában és a cionista országban az utóbbi hetekben fokozatosan visszaszorult a járvány, de az utóbbi három napban enyhe emelkedést mértek az újonnan fertőzöttek és a súlyos betegek számában.

A koronavírus megjelenése óta 17 012 izraeli fertőzöttet tartottak nyilván, akik közül 14 811-en már meggyógyultak. Jelenleg 36-an vannak súlyos állapotban, közülük 34-en lélegeztetőgépen. A halálos áldozatok száma eddig 284 volt.

Euronews, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑