Cadmus fordítás Cadmus

Megölték a tálibok egyik főparancsnokát Afganisztánban

2016. 12. 27.

Mullah Firoz Dzsahadit Ghazniban sikerült becserkésznie, és kivégeznie az afganisztáni hadsereg különleges alakulatának.

Dzsahadi vezette a tavalyi kunduzi hadjáratot. A tartományt akkor az mentette meg, hogy a hadsereg erősítést küldött. A kormányzó helyettese kért segítséget Kabultól mondván, hogy 2002 óta nem voltak ekkora bajban.

A szélsőséges szunnita és pastu nacionalisták az afganisztáni-pakisztáni határ mentén tartanak ellenőrzésük alatt jelentős területet mindkét országban.

A tálibok minden tavasszal offenzívát indítanak az afgán hadsereg, illetve a külföldi csapatok állásai ellen.

A nemzetközi csapatok kivonulása után egy körülbelül tízezres amerikai kontigens Afganisztánban maradt.
Obama elnök az afgán kormány kérésére hozzájárult ahhoz tavaly, hogy 2016 után is 5500 amerikai katona szolgáljon Afganisztánban a korábban tervezett ezer helyett.

Egyelőre ugyanis sem a hadsereg, sem a rendőrség nem olyan ütőképes, hogy féken tudnák tartani a tálibokat.

*A tálibok 1996 és 2001 között hatalmon voltak Afganisztánban.*Uralmuknak a NATO bevonulása vetett véget a New York-i merényletek után, amikor Washington háborút hirdetett a terrorizmus ellen.

A nemzetközi csapatok két évvel ezelőtti kivonulásakor elérkezettnek látták az időt arra, hogy visszaszerezzék régi pozíciójukat. Azóta sokkal több terrorakciót követnek el, rengeteg a civil áldozat. Nagyon sok nő és gyerek hal meg tálib merényletekben Afganisztánban.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑