Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Megölték az iráni terrortámadás szervezőjét

2018. 10. 17.

Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette kedden, hogy megölték az ahvazi katonai parádé ellen szeptemberben elkövetett merénylet fő szervezőjét, az Iszlám Állam terrorszervezet tagját.

Az iráni állami médiában kiadott közleményük szerint a gárdisták az iraki Dijála tartományban végeztek Abu Zahával és négy társával. Azt a televízió közölte, hogy az Iszlám Állam harcosai voltak.

A szeptember 22-én végrehajtott merényletben a díszszemle résztvevői és nézői közül 25-en meghaltak, ötvenen megsebesültek. A támadásért az Iszlám Állam és egy másik, magát Ahvazi Nemzeti Ellenállásnak nevező szervezet is magára vállalta a felelősséget, de bizonyítékokkal nem szolgált.

Az „ahváziak” arabok, és önálló államot szeretnének maguknak Irán olajban gazdag Huzisztán tartományában. A merényletet az 1980-88-as iraki-iráni háború kitörésének évfordulójához időzítették.

Előzőleg a muzulmán vallás síita ágához tartozó Irán vezetői a szunnita Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket nevezték meg a merénylet végső felelőseként. Mindkét ország tagadta, hogy érintett lenne.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑