Cadmus fordítás Cadmus

Megszorítások fogságában az iráni társadalom

2019. 11. 19.

Legkevesebb 12 ember vesztette életét Iránban az üzemanyagár-emelkedés váratlan bejelentése következtében kialakuló országos tüntetéseken szombaton, legalábbis tisztviselők szerint, más helyszíni jelentések ugyanakkor úgy vélik, a halálos áldozatok száma ennél jóval több lehet.

Ennél pontosabb információval azonban egyelőre a nemzetközi hírügynökségek sem tudnak szolgálni, az iszlám köztársaságban ugyanis a megmozdulások hatására szombat este óta – az iráni nemzetbiztonsági tanács utasítására – nem érhetők el az internetes szolgáltatások. A BBC hírportálja tegnap azt írta, állítólag továbbra is országszerte folytatódnak a tüntetések a perzsa államban, a teheráni kormányzat ugyanakkor szűkszavúan csak annyit közölt: néhány kisebb ügy ellenére hétfőn már nyugodtabb volt a helyzet.

HÍRÜGYNÖKSÉGI JELENTÉSEK SZERINT SZOMBAT ÓTA ZAJLANAK A TÜNTETÉSEK A BENZINÁR-EMELKEDÉS MIATT

Az emberek azután vonultak utcára múlt pénteken, hogy a kormány úgy döntött, jegyrendszert vezet be az üzemanyag-kereskedelemben, egyúttal jelentősen emeli a benzin árát. A rendelkezés szerint a magánhasználatú személygépkocsik mindössze havi hatvan liter üzemanyag vásárlására jogosultak, míg a benzin ára ötven százalékkal emelkedett.

Mint azt az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió hírportálja megjegyzi, az iszlám köztársaságban a benzin még így is olcsóbb marad, mint szinte bárhol a világon: egy liter 13 amerikai centbe, azaz alig több mint 36 forintba fog kerülni.

A becslések szerint közel kilencvenezer tüntető szombaton ugyanakkor nem csak az újabb megszorítások miatt vonult az utcára. Elemzők úgy vélik: a negyven százalék feletti inflációval küszködő országban egyre nehezebben tudnak az emberek megélni fizetésükből, a társadalom pedig robbanásig feszült.

A teljes cikket ITT olvashatják el.

Magyar Nemzet – Tóth Loretta

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑