Cadmus fordítás Cadmus

Megszűnt az ENSZ és az Afrikai Unió békefenntartó missziója Dárfúrban

 Megszűnt az ENSZ és az Afrikai Unió békefenntartó missziója Szudán Dárfúr tartományában csütörtökön – jelentette be a misszió szóvivője.

Asraf Ísza újságíróknak azt mondta, a csapatok kivonása januárban kezdődik, és hat hónapot vesz igénybe.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt héten egyhangúlag megszavazta a misszió megszüntetéséről szóló javaslatot, amelyet az átmeneti szudáni kormány, Oroszország és afrikai országok sürgettek.

A BT idén júniusban már megszavazta, hogy nem hosszabbítja meg az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó ereje, az UNAMID mandátumát, helyébe kisebb és kizárólag politikai szerepet betöltő küldetés lép, amely az ENSZ szudáni egységesített átmeneti segítségnyújtási missziója (UNITAMS) elnevezést kapja.

A UNAMID-ot 2007-ben hozták létre a világszervezet és az Afrikai Unió közötti első közös békefenntartói művelet keretében. Mára hatezer fős katonai és rendőri személyzetből, valamint több mint 1500 polgári alkalmazottból áll.Az északkelet-afrikai országban nagyon törékeny a demokrácia, miután egy felkelésben 2019 áprilisában sikerült megdönteni Omar el-Besír, a korábbi elnök három évtizeden át tartó tekintélyelvű hatalmát. Az országot azóta katonai-polgári vezetés irányítja, amely igyekszik véget vetni a több évtizedes polgárháborúknak, felülkerekedni a súlyos gazdasági helyzeten.

A Szudán nyugati részén fekvő Dárfúrban 2003-ban fegyveres konfliktus robbant ki a kormány katonai támogatását élvező arab milíciák és a helyi törzsek között, és ebben mintegy 400 ezer ember halt meg. A Nemzetközi Büntetőbíróság emberiesség elleni bűncselekmények miatt elfogatóparancsot adott ki az akkori szudáni elnök, Besír ellen.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑