Cadmus fordítás Cadmus

Megvan az iraki választások végleges eredménye

2018. 08. 10.

Bejelentették csütörtök éjjel Bagdadban a kézi újraszámlálás után az iraki választások végeredményét, amely a korábbiakhoz képest nem módosult lényegesen – a kilenc bíróból álló testület által megállapított eredmény a 18 kormányzóságból 13-ban változatlan maradt az eredeti számláláshoz képest.

Négy tartományban öt jelölt helyett végül más szerzett mandátumot, de ugyanabból a pártszövetségből. Csak Bagdad kormányzóságban történt meg, hogy egy másik pártszövetség jelöltje nyert az újraszámolás után.

Hadi al-Amri Győzelem nevű koalíciója eggyel több, összesen 48 mandátumot szerzett, míg az úgynevezett Bagdad Koalíció négy helyett hármat.

A választásokat május 12-én tartották. A legtöbb helyet, 54-et Muktada Al-Sadr síita hitszónok vezette pártszövetség szerezte meg.

Haider Al-Abadi miniszterelnök koalíciója a harmadik lett 42 mandátummal. Önmagában egyik lista sem szerzett többséget a 329 fős parlamentben. A bíróság júniusban rendelte el a voksok kézi újraszámolását, mert csalás gyanúja merült fel.

MTI, Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑