2018. 08. 28.

Mianmar visszautasította a népirtással vádoló ENSZ-jelentést

Zav Htaj kormányszóvivő a dpa hírügynökségnek sms-ben elküldött közleményében azt írta: az ország saját, független bizottsága már vizsgálja a rohingják elleni jogsértésekről szóló vádakat.

Mintegy 700 ezer rohingja menekült el egy éve Mianmarból Bangladesbe, miután a hadsereg hadműveletet indított a muzulmán kisebbség elűzésére, arra hivatkozva, hogy a rohingja lázadók rendszeresen támadják a hatóságokat.

Az ENSZ független tényfeltáró bizottsága jelentésében megállapította, hogy a hadsereg „a népirtás szándékával” gyilkolt halomra és erőszakolt meg kisebbségi rohingjákat, és ezért főparancsnokát és öt másik tábornokot emberiesség elleni bűncselekményekért bíróság elé kellene állítani.

Az Aung Szan Szú Kjí vezette mianmari civil kormány engedte, hogy szabadon terjedjen a buddhista többségű országban a muzulmán rohingják elleni gyűlöletbeszéd, megsemmisített olyan iratokat, amelyek bizonyítanák a jogsértéseket, és nem védte meg az ország kisebbségeit Arakán, Kacsin és San szövetségi államokban az emberiesség elleni és háborús bűncselekményektől – olvasható a jelentésben.

A mianmari kormány által júliusban felállított testület tevékenységét már korábban elítélte számos jogvédő, mert szerintük az hiteltelen, a jogsértések elkövetőit nem elszámoltatni, hanem tisztára mosni akarják.

Zav Htaj szóvivő keddi közleményében hozzátette: a kormány felvette a kapcsolatot a Facebookkal, amely hétfőn eltávolította 18 mianmari tisztségviselő és szervezet profilját, valamint 52 oldalt a közösségi médiáról arra hivatkozva, hogy “gyűlöletet keltenek és félretájékoztatnak”. “Sok félreértés van a kormány és a Facebook viszonyával kapcsolatban”, a tartalomszolgáltatóknak védeniük kellene a szólás szabadságát – írta a szóvivő.

A Facebook mások között törölte Min Aung Hlaing mianmari hadsereg-főparancsnok oldalát.

MTI, Hirado.hu

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑