Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Mianmarban átlépte a hétszázat a tüntetéssorozat halálos áldozatainak a száma

2021. 04. 11.

Hétszázegyre nőtt Mianmarban a katonai hatalomátvétel elleni, két hónapja tartó tiltakozássorozat halálos áldozatainak a száma a Politikai Foglyokat Támogató Egyesület (AAPP) vasárnapi közlése szerint.

Az AAPP jelentésében szerepel a pénteken a Ranguntól 70 kilométernyire északra fekvő Bago városában megölt legalább 82 ember. A Myanmar Now hírportál közlése szerint a hadsereg már nehézfegyvereket is bevet a tüntetők ellen, akik orvosi segítséget is csak bajosan tudnak igénybe venni.

A volt Burmában a katonaság február elején vette át a hatalmat a demokratikusan megválasztott kormánytól. Az azóta tartó tüntetéseket még úgy sem sikerült letörnie a hadseregnek, hogy éles lőszert vetett be a tiltakozók ellen. Eddig több mint három ezer tiltakozót tartóztattak le. Ennek ellenére vasárnap is sokan tüntettek szerte Mianmarban.

Az ország második legnépesebb városában, Mandalajban vasárnap hajnalban pokolgép robbant a katonai junta egyik bankjának, a Myawaddy-Bank egyik fiókjánál, egy őr megsebesült. A bank szolgáltatásait a február 1-jei puccs óta nem veszig igénybe a demokrácia helyreállítását követelő tüntetők.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑