Cadmus fordítás Cadmus

Mianmarban maradnak az internetet érintő korlátozások

2021. 03. 23.

A jogrend és a stabilitás megőrzésével indokolta a mianmari junta szóvivője az internet korlátozását az országban kedden, a tüntetéseket pedig a 2014-es thaiföldi megmozdulásokhoz hasonlította.

Najpjidói sajtótájékoztatóján Zaw Min Tun azt mondta, a korlátozásokra azért van szükség, mert szerinte “az erőszakot online szítják”, utalva ezzel a február elején puccsal hatalomra került junta ellen szerveződő tüntetésekre. Egyúttal azzal vádolta a sajtót, hogy hamis híreket közöl, és ezzel hozzájárul a feszültség szításához.

“Nem bűn, ha a média hírt ad a tüntetésekről, de az igen, ha vezeti is őket” – szögezte le.
Arra is figyelmeztetett, hogy a riporterek ellen vádat emelnek, ha kiderül, hogy kapcsolatban állnak a puccs óta létrejött, a junta által illegitimnek minősített árnyékkormánnyal. A Szövetségi Közgyűlés Képviselőinek Bizottságát (CRPH) a hatóságok azzal vádolják, hogy “veszélyezteti a jogállamiságot, az ország békéjét és stabilitását”. A junta ezt megelőzően hazaárulással vádolta a CRPH több tagját is.

Mindeközben kedden a hadsereg olyan videofelvételeket tett közzé, amelyeken az egykori ranguni főminiszter korrupciót vet a puccs során letartóztatott Aung Szan Szú Kjí, Mianmar korábbi de facto vezetője szemére, aki ellen azóta a vezetés vádat emelt. A felvételeken ezen kívül egy najpjidói tisztségviselő azt állítja, hogy a civil politikus vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) csalásokat követett el a november 8-i választások során. A hadsereg a február 1-i puccsot szintén azzal indokolta, hogy szerinte csalások történtek a választásokon.

Jóllehet a puccsot követően kirobbant, azóta is tartó tüntetésekben a Politikai Foglyokat Támogató Egyesület (AAPP) nevű mianmari jogvédő szervezet szerint vasárnapig legalább 261 ember vesztette életét, a szóvivő szerint ez a szám 164. Zaw Min Tun ezen kívül az egészségügyi dolgozók szemére vetette, hogy a betegek meghalnak a Covid-19 miatt a kórházakban, utalva ezzel kórházi alkalmazottak puccs miatt hirdetett sztrájkára.

A szóvivő a megmozdulásokat a 2014-es thaiföldi tüntetésekhez hasonlította, amelyek az ugyancsak katonai puccsal hatalomra került Prajuth Csan-Ocsa thaiföldi miniszterelnök hivatalba lépését követően robbantak ki.

Védelmébe vette a hatóság fellépését is a tüntetőkkel szemben, leszögezve, hogy a tiltakozók magántulajdont rongálnak meg, gyújtogatnak, és ezt szerinte egyetlen ország hatósága sem nézné tétlenül. Kitért az őrizetbe vett a megbuktatott civil kormányban gazdasági tanácsadóként tevékenykedő Sean Turnell ausztrál közgazdász ügyére is, akit a bevándorlási törvények megsértésével és államtitok megsértésével gyanúsítanak, leszögezve, hogy a férfit meglátogathatják a családtagjai.

A szóvivő szerint a mianmari vezetés jelenleg öt országgal ápol kapcsolatokat, amik közül Kínát emelte ki név szerint, “és az egész világgal jóban akar lenni” – tette hozzá Zaw Min Tun.

A DVB TV független televíziós csatorna eközben újabb tüntetésekről számolt be keddre virradóra. A beszámoló szerint az emberek megölt társaik nevét írták fel papírlapokra, hozzátéve, hogy a meghaltak lelkei sem kérnek a juntából.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑