Cadmus fordítás Cadmus

Mike Pompeo az iráni fenyegetésről osztott meg információkat a NATO-val

2019. 05. 14.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter iráni fenyegetésre vonatkozó információkat osztott meg a NATO tisztségviselőivel – jelentette be Washingtonban Brian Hook, az amerikai külügyminisztérium iráni különmegbízottja.

Hook az újságíróknak elmondta: az amerikai diplomácia irányítója Szocsiba utazva megállt Brüsszelben, és eszmecserét folytatott az észak-atlanti szerződés szervezetének tisztségviselőivel.

Az iráni ügyekkel foglalkozó különmegbízott leszögezte: Pompeo brüsszeli látogatása kivált időszerű volt, mert „Irán tovább szélesíti fenyegetéseit”. Hook így fogalmazott: „a külügyminiszter részletes háttér-információkat osztott meg” a NATO-tisztségviselőkkel. „Úgy gondoljuk, hogy Iránnak tárgyalnia kellene a fenyegetőzések helyett, de sajnos inkább a fenyegetésekre összpontosítják figyelmüket” – hangoztatta Brian Hook.

A diplomata arról nem szólt, hogy Mike Pompeo kivel tárgyalt minderről Brüsszelben.

Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott tárgyalásai előtt a Fehér Ház Ovális Irodájában azt mondta: Irán nagy hibát követne el, ha megpróbálna fellépni az Egyesült Államok ellen, miután Washington repülőgép-anyahajót és harci gépeket küldött a térségbe. Arra figyelmeztette Iránt: „ha csinálnak valamit, nagyon megszenvedik majd”.

Arra az újságírói kérdésre, amely konkrétumokat tudakolt, az elnök csak annyit válaszolt: az érintettek „tudják, hogy mire gondolok”. Mindazonáltal azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány egyelőre várakozó állásponton van.

MTI, Hirado.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑