Cadmus fordítás Cadmus

Moszkva szerint Washington és a NATO nem vette figyelembe a fő biztonsági aggályait

2022. 01. 27.

Moszkva szerint Washington és a NATO nem vette figyelembe a fő orosz biztonsági aggályokat a javaslataira adott válaszukban az Ukrajnához kapcsolódó feszültségre vonatkozóan.

Szergej Lavrov külügyminiszter azt írta közleményében: Washington válasza Moszkva fő biztonsági aggályaira negatív, a további párbeszédre a másodlagos ügyekre adott amerikai válasz ad reményt. Vlagyimir Putyin elnök fog dönteni az ország következő lépéseiről az Egyesült Államokkal és a NATO-val kapcsolatban – tette hozzá.

“A legfőbb probléma a következő: egyértelműen elfogadhatatlannak tartjuk a NATO keleti irányú bővítésének folytatását és orosz területet fenyegetni tudó csapásmérő eszközök telepítését” – jelentette ki Lavrov. Ismét elítélte, hogy a NATO a 90-es években Moszkvának tett ígérete ellenére “‘mértéktelenül” terjeszkedni akar.

A külügyminiszter hangsúlyozta: egy ország szövetségválasztási jogának egyértelműen korlátot szab, hogy figyelembe kell vennie más országok biztonsági igényeit, így Oroszországét is. Szerinte erről az elvről a nyugati országok szándékosan hallgatnak.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pedig azt mondta újságíróknak: “Nem állíthatjuk, hogy álláspontunkat figyelembe vette Washington, illetve azt sem, hogy lett volna erre szándék, és ez nem ad okot túlzott optimizmusra, mégis mindkét félnek érdeke a párbeszéd folytatása”. Moszkva nem akarja húzni az időt, de nem siet a viszontválasszal, mert annak megfogalmazása időbe telik – tette hozzá.

Az Egyesült Államok szerdán juttatta el az orosz javaslatokra adott válaszát a Kremlnek. Antony Blinken külügyminiszter azt mondta erről, hogy “komoly diplomáciai útvonalat” jelöl ki, “elvi és gyakorlati szempontból is értékeli az Oroszország által felvetett aggályokat”.

Nem részletezte, hogy mit tartalmaz a dokumentum, de kiemelte, hogy az Ukrajnával és Washington európai szövetségeseivel egyeztetve született meg, és Joe Biden amerikai elnök jóváhagyásával küldték el. Szerinte a válasz tükrözi, hogy Washington nyitott a párbeszédre, és a diplomáciát részesíti előnyben.

Mindazonáltal világossá tette: az Egyesült Államok “eleve esélytelennek tartja”, hogy teljesüljenek azok az orosz követelések, amelyek azt várják el a NATO-tól, hogy vonja vissza csapatait és fegyvereit Kelet-Európából, valamint zárja ki Ukrajna esetleges jövőbeni csatlakozásának lehetőségét.

Ezzel szemben Washington kész a párbeszédre olyan témákban, mint például a fegyverzetellenőrzés és a bizalomépítő intézkedések.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is bejelentette szerda este, hogy a szervezet elküldte írásbeli válaszát Oroszország biztonsági garanciaigényeire.

Az orosz külügybe érkezett Washington válaszával az amerikai nagykövet

Az orosz külügybe érkezett Washington válaszával John Sullivan amerikai nagykövet, aki átadta Washington írásos válaszát Moszkva biztonsági garanciaigényeire – közölte szerda este az orosz média.

Az orosz diplomáciai tárca megerősítette, hogy a nagykövet, akit Alekszandr Grusko külügyminiszter-helyettes fogadott, mintegy fél órát töltött a tárcánál, és az Egyesült Államok írásos válaszával érkezett. Az üzenet tartalmáról részleteket nem hoztak nyilvánosságra.

Oroszország december közepén kétoldalú szerződés tervezetét juttatta el az Egyesült Államoknak, és ebben egyebek között arra tett javaslatot, hogy Washington kötelezze el magát a NATO keleti terjeszkedésének leállítása mellett, szüntesse be a katonai együttműködést a posztszovjet országokkal, vonja ki nukleáris fegyvereit Európából, és ne telepítsen a kontinensre Oroszországot fenyegetni képes csapásmérő rendszereket.

Orosz tisztségviselők többször is hangsúlyozták, hogy a tervezet mind a nyolc cikkére részletes írásbeli választ várnak az Egyesült Államoktól.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai parlamenti beszédében kilátásba helyezte, hogy Oroszország lépéseket fog tenni, ha az Egyesült Államok nem ad konstruktív választ a biztonsági garanciákra vonatkozó javaslataira, és ha a Nyugat folytatja agresszív irányvonalát.

“Mindenkinek abból kell kiindulnia, hogy Oroszország és polgárai biztonsága feltétlen prioritás, és ezt minden körülmények között megbízhatóan biztosítani fogjuk” – hangsúlyozta.

Az orosz diplomácia vezetője kifejezte Moszkva készségét arra, hogy ne hozza nyilvánosságra az amerikai választ, ha erre vonatkozó kérést kap. Leszögezte ugyanakkor, hogy a lényeget ismertetni fogják a nyilvánossággal.

Az orosz javaslatokat a moszkvai külügyminisztérium – a diplomáciai gyakorlatban szokatlan módon – már röviddel az amerikai félhez történt eljuttatásuk után nyilvánosságra hozta, és írásos választ követelt rájuk. A hivatalos indoklás szerint ezt azért tette, mert az orosz fél becsapva érezte magát amiatt, hogy a kilencvenes években kapott szóbeli ígéretek ellenére a NATO-t több körben bővítették keleti irányba.

Andrej Turcsak, az orosz parlament alsóháza (duma) elnökének első helyettese, a kormányzó Egységes Oroszország párt főtanácsának titkára szerdán sürgette, hogy Moszkva szállítson fegyvert a délkelet-ukrajnai szakadároknak, hogy képesek legyenek feltartóztatni “Kijev nyilvánvalóan előkészületben lévő agresszióját”.

Nyugati országok az elmúlt hetekben többször is Ukrajna elleni háború előkészítésével vádolták meg Oroszországot, amit Moszkva visszautasított. Több NATO-tagállam bejelentette, hogy csökkenti kijevi nagykövetségének állományát, és szankciókat helyezett kilátásba az orosz agresszió esetére.

Moszkva biztonsági garanciaigényekkel fordult a NATO-hoz is, amelyekre jelentések szerint hamarosan szintén megérkezik az írásos válasz.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑