Cadmus fordítás Cadmus

Moszkvába látogatott a mianmari junta vezetője

2022. 07. 13.

Moszkvába látogatott Min Aung Hlaing tábornok, a mianmari junta vezetője kedden.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség tájékoztatása szerint Min Aung Hlaing egyebek között az orosz atomipar és űrkutatás vezető képviselővel is találkozott.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint Min Aung Hlaing tábornokkal a katonai és a katonai-technikai együttműködés elmélyítéséről folytattak megbeszélést.Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője mindemellett közölte, hogy nem terveztek találkozót Min Aung Hlaing és Vlagyimir Putyin orosz elnök között.

Hírügynökségek megjegyezték, hogy a mianmari katonai vezetés feje két nappal azt követően látogatott az orosz fővárosba, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter az Egyesült Államok fokozott nyomásgyakorlását helyezte kilátásba a juntával szemben.

A junta 2021 februárjában buktatta meg a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji választott kormányát, és azóta erőszakkal, tömeges letartóztatásokkal fojtja el a tüntetéseket.

Az ukrajnai hadművelete miatt nyugati szankciók sújtotta Oroszország az utóbbi időben kiszélesítette a mianmari katonai vezetés támogatását. Moszkva egyebek között fegyvereket adott el Najpjidónak. Márciusban orosz katonai egységek is részt vettek a mianmari hadsereg egyik díszszemléjén.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑