Cadmus fordítás Cadmus

Mozambikban közel egymillió embert fenyeget éhínség a terrorizmus miatt

2021. 04. 13.

Közel egymillió embert fenyeget éhínség Mozambikban az erőszak és terrorizmus miatt – figyelmeztetett kedden az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP)

Sokaknak kellett elmenekülniük otthonukból az észak-mozambiki Cabo Delgado tartományban, ahol iszlamista terroristák egyre több támadást hajtanak végre március vége óta.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) elhúzódó humanitárius válságra számít a régióban – mondta kedden Manuel Fontaine, az UNICEF sürgősségi programjainak vezetője.

Segélyszervetek képviselői szerint a térségből elmenekült emberek családtagjaik legyilkolásáról, nemi erőszakról és emberrablásról számoltak be.

Az UNICEF több mint 200 olyan menekült gyerekről gondoskodik a térségben, akiknek szülei eltűntek. A WFP jelezte: 82 millió dollár adományra van szüksége ahhoz, hogy élelmiszerrel lássa el a mintegy 750 ezer menekültet, valamint az őket befogadó térségek lakosait, akiket szintén éhínség fenyeget. Egyes családok mintegy 20 embert fogadtak be, akikkel megpróbálják megosztani azt a keveset, amijük van – mondta egy szóvivő.

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez köthető szélsőségesek március 24-én elfoglalták és napokig ellenőrzésük alatt tartották a Cabo Delgadóban található Palma városát. A helyi rendőrség múlt heti közlése szerint a szélsőségesek 12 lefejezett embert – feltehetőleg külföldieket – hagytak maguk után. A kormány szerint több tucatnyian vesztették életüket a szélsőségesek támadásában.

Cabo Delgadóban 2017 óta egyre aktívabbak az Iszlám Államhoz köthető iszlamisták. Az ENSZ szerint elmúlt években legalább 2600-an haltak meg és százezrek váltak földönfutóvá a fokozódó erőszak miatt. A térségben humanitárius válsághelyzet alakult ki.

MTI

Megosztom:

, , , , , , , , , ,




Back to Top ↑