Cadmus fordítás Cadmus

Muszlim lányiskolában kulturális okból még vécépapír sem volt

2017. 12. 06.

Az Ofsted brit tanfelügyelet munkatársai is ledöbbentek azon, amit egy muszlim lányiskolában tapasztaltak.

Az intézmény végül lesújtó értékeléseket kapott a szervezettől. Többek között azért, mert kulturális okból még vécépapírt sem biztosítottak a lánymosdóban.

A Park Avenue-ban lévő középiskolában 34 lány tanul, akik 11-16 év közöttiek. – számolt be róla a The Telegraph.

A tanárok a tanfelügyelőknek azt mondták, hogy a WC papírt a tanári irodából lehet kérni. Az igazgató, Adbul Ghafur Sallo pedig hozzátette:

“a gyerekek tradicionálisan használják a mellékhelyiséget, és inkább mosakodnak. Ázsiaiként ez a kultúránk része.”

Azonban az Ofsted szerint az iskolában sem megfelelő ivóvíz, sem szappan nem volt.

Az ázsiai jelzőt egyébként a britek a pakisztáni muszlimokra használják, az iskola honlapja is ezt támasztja alá.

Orientalista.hu – Hírma, 888.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑