2018. 06. 17.

Nap videója: Egyetlen felvételen az iszlám európai térhódítása



Nemrég, június 15-én ért véget az iszlám világban ünnepelt ramadán (böjti időszak), melyet az Eid al-Fitr (a böjt megtörésének ünnepe) követett. Az iszlám két legnagyobb ünnepét Európa-szerte is megünnepelték a muszlimok, akik immár egy 44 millióra (!) tehető vallási közösséget alkotnak.

Kevesen tudják, hogy csak az Európai Unió területén belül legalább 19 millió muzulmán él. Ennek fényében, a mintegy teljes Románia lakosságával bíró iszlám közösség a keresztény alapokkal és civilizációval megáldott Európában ugyanúgy gyakorolja vallását, mintha az a Közel-Keleten, Ázsiában vagy éppen Észak-Afrikában lenne.

Így történt ez a nagy-britanniai Birmingham városában is – amely a szigetország egyik muszlimok által legsűrűbben lakott települése-, amikor

a ramadán végét megünnepelni szándékozók, a maguk szerény 140 ezres tömegével, egy teljes parkot elfoglaltak.

Sajtóértesülések szerint ez az eleve döbbenetes szám évről-évre növekszik, ugyanis tavaly “csak” 106 ezer muszlim özönlötte el a Small Heath Parkot, 2012-ben pedig mindössze 12 ezer.

Adódik a kérdés, melyik többségében muzulmán országban lennének a keresztényeknek hasonló lehetőségeik az ilyesfajta vallásgyakorlásra?

Esetleg Marokkóban, ahol a mai napig küzdenek a keresztények azért, hogy államilag elismert legyen a házasságkötésük? Hogy ne kelljen egy keresztény nőnek elfedni az arcát? Vagy Egyiptomban, ahol a kopt keresztény férfiak a nevük miatt nem válhatnak profi focistákká? Vagy éppenséggel Szaúd-Arábiában, ahol ha valaki elhagyja a muszlim hitet és betér az alig másfél milliós, helyi keresztény közösségbe, akkor megkövezik, jobb esetben csak keresztre feszítik?

888.hu

, , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com