Cadmus fordítás Cadmus

Napelemes kutakból öntöznek a Máltai Szeretetszolgálat támogatásával Szíriában

2022. 11. 08.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével a Külgazdasági és Külügyminisztérium Hungary Helps programjának támogatásával napelemekkel is működő kútrendszert építettek ki Szíria szárazsággal sújtott déli részén – közölte a szeretetszolgálat pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a mintagazdaság teljes kiépülése után 300 hektáros terület mezőgazdasági hasznosítását teszi lehetővé, ami közvetett módon az egyházmegye fejlesztését és a keresztények jelenlétének erősítését is elősegíti.

A szárazságtól sújtott területek vízellátásához 5 kútrendszert építettek ki, ezeket részben napelemekkel üzemeltetik. Az öntözéshez szivattyúkat vásároltak, a program folytatásában pedig négy víztározó tavat is létesítenek.

A program első részében 100 hektáron végeztek előkészítő munkálatokat, valamint 66 tonna vetőmagot vásároltak, borsot, fokhagymát, árpát, burgonyát, paradicsomot és uborkát ültettek.

Az állattenyésztés újraindítására többszáz állatot befogadni képes istállót építettek, az állomány 10 tehénnel, 35 borjúval és 100 báránnyal indult, majd további 200 birkával bővült tovább. A takarmányozásra 50 hektáron termelnek lucernát, a hozamot öntözéssel növelik – írták.

A közleményben arról is beszámoltak, hogy egy másik, a háború utáni újrakezdést támogató programban kétszáz lakást építettek újra Homszban, együttműködve a görögkatolikus egyházzal és a Hungary Helps Programmal. A hazatérő menekültek visszailleszkedését egy ideiglenes gyógyszertár felállítása is segíti – tették hozzá.

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑