Cadmus fordítás Cadmus

Néhány tucat szélsőséges még tartja magát Moszulban

2017. 07. 10.

Még nincs vége a harcoknak Moszulban, az Iszlám Állam néhány tucat dzsihadistája még tartja magát a városban. Haider al-Abádi iraki kormányfő addig nem jelenti be hivatalosan a győzelmet, amíg az iszlamisták utolsó fészkét fel nem számolták – közölte Firasz Abdel Kasszim, az iraki hadsereg egyik tisztje.

A tiszt egy nappal azután nyilatkozott, hogy Haider al-Abádi vasárnap közölte, a kormányerők győzelmet arattak az Iszlám Állam felett Moszulban.

Az észak-iraki nagyvárosban azonban hétfőn is fegyverropogás hallatszott, mert néhány szélsőséges eltökélte, hogy az utolsó leheletéig harcol a dzsihadista szervezetért. A Washington vezette nemzetközi koalíció támogatását élvező kormányerők moszuli győzelme jelentős csapás a dzsihadistáknak, akik három évvel korábban Moszulból kiáltották ki kalifátusukat az általuk ellenőrzött iraki és szíriai területeken. Ugyanakkor a szélsőségesek még mindig számos várost felügyelnek Moszultól délre és nyugatra.

Szakértők szerint az Iszlám Állam térvesztése után gerillaharcmodort alkalmaz majd és külföldön követ el merényleteket, ahogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is tette a kétezres évek elején.

Az október 17-én kezdődött moszuli offenzívában a város jelentős része megsemmisült, és több ezren vesztették életüket. Az ENSZ adatai szerint 920 ezer civil hagyta el az egykor 1,5 milliós nagyvárost és környékét a harcok kezdete óta. Közülük csaknem 700 ezren továbbra is hevenyészett táborokban húzzák meg magukat.

“Megkönnyebbülés tudni, hogy a moszuli katonai műveletek a végükhöz közelednek. Jóllehet a harcoknak vége, a humanitárius válságnak továbbra sincs” – figyelmeztetett Lise Grande, az ENSZ Irakért felelős humanitárius koordinátora. “Amit ezek az emberek átéltek, az szinte elképzelhetetlen” – tette hozzá.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑