Cadmus fordítás Cadmus

Nem kell hazahívni a magyar katonákat Irakból

2020. 02. 04.

Az iraki helyzet stabil, a művelet befejezésére, a magyar katonák hazahívására nincs szükség – egyebek mellett erről is beszélt tegnap reggel Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Benkő Tibor.

A honvédelmi miniszter emlékeztetett, az Országgyűlés múlt év decemberében hosszabbította meg 2021. december 31-éig a honvédség részvételét az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekben.

Az Iraki Köztársaság területén egyébként alapesetben kétszáz, váltás idején pedig rövid ideig négyszáz katonánk tartózkodik. Benkő Tibor kifejtette, az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióval közös harcot azután függesztették fel, hogy az amerikaiak január 3-án likvidálták Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű elitegységének parancsnokát.

Pár nappal később Irán több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki az amerikai erők által használt két iraki támaszpontra – így Ain al-Aszad mellett támadást intéztek az iraki Kurdisztánban lévő erbíli támaszpont ellen is. Benkő Tibor hozzátette, a honvédség vezetése mindent megtesz azért, hogy a misszióban részt vevő katonáinknak a lehető legnagyobb biztonságot garantálják.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka az eseményen arról beszélt, aktivizálták a stratégiai műveleti központot, amely folyamatosan figyeli a műveleti területeket. Mindemellett pontosították a kontingens evakuálási tervét, hogy ha a helyzet megkívánja, és a kormány úgy dönt, a lehető leggyorsabban tudják hazahozni honfitársainkat. Sándor Zsolt, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnökhelyettese a közelmúltban két hetet töltött Irakban. Ő arról beszélt, az iraki helyzet stabil, ám hozzátette, hogy nem létezik kockázatmentes misszió.

Magyar Hírlap

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑