2019. 08. 19.

Német iszlamisták több mint 120 gyermeke él szíriai menekülttáborokban

A berlini kormány szerint német iszlamistáknak az eddig ismertnél jóval több családtagja él szíriai menekülttáborokban – közölte a berlini belügyminisztérium hírügynökségi megkeresésre pénteken.

A legfrissebb értesülések alapján úgy tudni, az Iszlám Állam terrorszervezet német állampolgárságú harcosaihoz köthető 68 nő és több mint 120 gyermek él a közel-keleti országban kialakított táborokban.

Németország eddig egyetlen dzsihadista hozzátartozóját sem hozta vissza Szíriából, a szomszédos Irakból viszont igen.

A berlini külügyminisztérium közleménye szerint a német kormány a partnereivel egyeztetve vizsgálja annak lehetőségét, hogy „német állampolgároknak, különösen gyermekeknek” humanitárius esetekben támogatást nyújtson a visszatéréshez. Ennek előfeltétele azonban, „mindig az egyes esetek megvizsgálása”.

Az Iszlám Állam harcosainak asszonyait és gyermekeit Szíria kurd fegyveresek által uralt északkeleti térségeiben, főleg az al-Hol menekülttáborban helyezték el. Sokan a nők közül özvegyek. Emellett úgy tudni, több mint 40 német dzsihadistát tartanak fogva Szíriában.

A német hatóságok adatai szerint 2013 óta több mint ezer ember utazott Németországból a szíriai és az iraki háborús övezetekbe, hogy csatlakozzon a dzsihadistákhoz. Nagyjából 200-an meghaltak, 340-en pedig visszatértek, többségüket letartóztatták.

MTI

, , , ,




Back to Top ↑