Cadmus fordítás Cadmus

Német-lengyel katolikus püspöki delegáció szolidaritás látogatása Szíriában

2019. 04. 16.

Múlt héten pénteken ért véget az a négynapos látogatás, melynek keretében Ludwig Schick bambergi érsek és Tadeusz Wojda, Białystok főpásztora a püspöki konferenciák külkapcsolatokért felelős megbízottaiként jártak a szíriai Aleppo és Homs városaiban. A két főpásztor együttes látogatása a szolidaritás jegyében kézzelfogható kifejezését adta a helyi szíriai közösségek szenvedése iránti együttérzésüknek és támogatásuknak.

Együttérzés a háború sújtotta Szíria lakosaival

„A német és lengyel katolikusok – nyilatkozta a bambergi érsek – közel állnak a szíriai néphez, mely a háborús konfliktus súlyos következményeit éli át. A látogatás kifejezésre juttatja a szíriai egyházzal való egységünket, melynek keretében közösen keressük a segítségnyújtás legjobb megoldásait”. A két püspök felkereste a német és lengyel katolikus segélyszervek Caritas Internationalis, Nemzetközi karitász intézménye által támogatott újjáépítési projektek konkrét valóságát. A német segélyszerv vezetője Oliver Müller, a lengyel karitászé pedig Marcin Iżycki, akik szintén a delegáció tagjai voltak. A német-lengyel karitász projektek az alapvető szükségletek biztosítása terén nyújtottak hathatós segítséget, elsősorban éhező és szenvedő gyermekek számára, akik a konfliktusok miatt éveken át nem tudtak iskolába járni és most meg kell teremteni számukra az újraiskolázás lehetőségét. A közös segítő akció kiterjed a kisvállalkozások támogatására, többek között mikro-hitelek biztosításával.

Zenari nuncius bíboros: az összes szíriai áldozata a háborús erőszaknak

Mario Zenari bíboros, Szíria apostoli nunciusa a látogatás kapcsán leszögezte, hogy „az összes szíriai lakos áldozata lett a háborús erőszaknak és éppen ezért a vallási vagy etnikai hovatartozástól függetlenül a katolikus egyháznak az a feladata, hogy minden bajbajutottnak segítséget nyújtson”.

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑