Cadmus fordítás Cadmus

Netanjahu nem számít gyors fegyverszünetre

2024. 03. 10.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem számít gyors fegyverszünetre a gázai övezeti háborúban.

A tárgyalásokról a követek üres kezekkel tértek vissza – mondta Netanjahu a Bild és a Politico kiadványoknak, valamint a Welt-TV-nek nyilatkozva vasárnap.

Netanjahu egyben elutasította politikája Joe Biden amerikai elnök általi bírálatát. Kijelentette, hogy az izraeliek túlnyomó többsége kiáll mellette.
“Ha az amerikai elnök úgy véli, hogy magánpolitikát folytatok az izraeliek többségének kívánságai ellenére és ártok Izrael érdekeinek, akkor mindkét pontban téved” – hangsúlyozta a zsidó állam kormányfője.

Kijelentette, hogy az izraeliek támogatják a megmaradt Hamász-zászlóaljak megsemmisítését célzó intézkedéseit. Leszögezte: mindenképpen meg kell akadályozni, hogy az október 7-i mészárlás megismétlődhessen.

Biden szombaton az MSNBC amerikai televíziónak adott interjújában Netanjahura utalva kijelentette, hogy “azt gondolom, több rosszat tett, mint jót”. “Joga van megvédeni Izraelt, és joga van folytatni a Hamász elleni műveleteket. Mindazonáltal muszáj nagyobb gondot fordítania a műveletei miatt elveszett ártatlan életekre” – fogalmazott Biden.

Az izraeli miniszterelnök mindazonáltal eltökéltnek mutatkozott, hogy a nemzetközi figyelmeztetések ellenére megindíthassa offenzíváját a radikálisok ellen a palesztinok lakta térség déli részén található Rafahban. “Közel állunk a győzelemhez” – húzta alá Netanjahu.

Mint mondta, az utolsó Hamász-zászlóaljak elleni offenzíva megkezdését követően a harcok intenzív fázisa négy, vagy akár hat hétig is eltarthat. Hangsúlyozta, hogy a Hamász-zászlóaljak háromnegyedét már megsemmisítették, s most feladni a küzdelmet abszurd lenne.
Netanjahu szerint a terrorszervezet stratégiája arra épít, hogy növeljék a nemzetközi nyomást Izraelre eltántorítva attól, hogy végső vereséget mérjen a Hamász erőire.

Hivatalos palesztin adatok szerint az övezetben több mint 31 ezren haltak meg azokban a légicsapásokban és hadműveletekben, amelyeket Izrael hajtott végre válaszul az október 7-én a Hamász által Izrael ellen elkövetett támadásra. A palesztin áldozatok kétharmada nő és gyermek. A sebesültek száma átlépte a 70 ezret. Az ENSZ adatai szerint már legkevesebb 1,7 millió gázai – az övezetben élők több mint 80 százaléka – menekült el otthonából.

Megosztom:

, , , , , , , , , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑