Cadmus fordítás Cadmus

Netanyahu: Az ENSZ képmutató

2017. 02. 22.

Képmutatónak nevezte az ENSZ-t Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök szerdán megkezdődött ausztráliai látogatásán, amiért a világszervezet decemberben – az Egyesült Államok tartózkodásával – elítélte Izrael telepespolitikáját. Viszont dicsérte az ausztrál kormányt, amiért annak miniszterelnöke megígérte: Canberra soha nem szavaz meg olyan határozatot, amely egyoldalú módon bírálja Izraelt.

Netanyahu személyében először látogatott hivatalban lévő izraeli miniszterelnök Ausztráliába. Ebből az alkalomból Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő cikket írt a The Australian című helyi napilapba, és ebben leszögezte, hogy kormánya soha nem támogatna az ENSZ Biztonsági Tanácsában olyan egyoldalú határozatot, amelyet a világszervezet decemberben (Barack Obama amerikai elnök hivatali idejének lejárta előtt egy hónappal) hozott meg Izrael ellen, és elítéli “azt a bojkottkampányt, amely meg akarja fosztani Izraelt törvényességétől”. Turnbull arra utalt ez utóbbival, hogy a BT-határozat a nemzetközi jog “durva megsértésének” minősítette zsidó lakótelepek építését a megszállt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben, valamint hogy az ENSZ Közgyűlése 2014-ben 20 olyan határozatot hozott, amely elítélte Izraelt, miközben a szíriai háborúra csak egyszer reagált. Ausztrália jelenleg nem tagja a BT-nek.

Az Obama vezette Egyesült Államok a határozattal szembeni tartózkodással megtörte Washingtonnak azt a régi hagyományát, hogy vétójogával megvédi Izraelt az elítélő határozatoktól.

Az ausztrál miniszterelnök a Netanyahuval közösen tartott sajtóértekezletén leszögezte, hogy kormánya is támogatja a kétállami megoldást az izraeli-palesztin konfliktusra, viszont erre a megoldásra a két félnek közvetlen tárgyalásokon kell eljutnia. Több korábbi ausztrál miniszterelnök bírálta Izrael telepespolitikáját, és felszólította Izraelt, hogy ismerje el a palesztin államot. Netanjahu rendre elutasította ezeket. Turnbull megerősítette, hogy Ausztrália elkötelezett és szilárd barátja Izraelnek.

Netanyahu pedig kijelentette: “Ausztrália már több esetben volt olyan bátor, hogy leleplezze az ENSZ képmutatását. Az ENSZ sokféle abszurd határozatot képes meghozni, ezért nem mindegy, hogy vannak olyan becsületes és éleslátó országok, mint Ausztrália, amelyek időnként kijózanítják a világszervezetet”. Az izraeli-palesztin békéről szólva az izraeli kormányfő azt mondta: az csak akkor valósulhat meg, ha a palesztinok előbb elismerik Izrael Államot, és Izrael biztonsági szempontból később is az ellenőrzése alatt tarthatja a palesztin területeket, különben félő, hogy ezek a területek a terrorizmus melegágyai lesznek, és onnan támadásokat indítanak a zsidó állam ellen.

Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete nemrég közölte, hogy Washington továbbra is támogatja a kétállami megoldást – miszerint az izraeli mellett egy palesztin állam is létezne -, és a nemzetközi közösség számára is ez az elv már régóta a megvalósítandó közel-keleti béke alapja, mégis Donald Trump új amerikai elnök szakított ennek az elvnek a megkérdőjelezhetetlenségével, és azt mondta Netanyahunak washingtoni tárgyalásaikon, hogy ő nyitott más megoldásokra is a béke érdekében.

Netanyahu négy napot tölt Ausztráliában. Turnbullal már aláírt több műszaki megállapodást, és tárgyalt vele kiberbiztonsági, innovációs és tudományos együttműködésről.

Hétfőn 60 neves ausztrál személyiség nyílt levélben fejezte ki nemtetszését Netanjahu látogatásával kapcsolatban, mert szerintük “politikájával provokálja, megfélemlíti, és elnyomja” a palesztinokat, és ellehetetleníti az izraeli-palesztin békét.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑