Cadmus fordítás Cadmus

Nobel-békedíjra jelölték az Iszlám Állam egykori szexrabszolgáját

2018. 03. 02.

Nadia Murad menedéket nyújtott azoknak a gyerekeknek és nőknek, akik túlélték az Iszlám Állam bántalmazásait.

Nobel-békedíjra jelölték a 25 éves Nadia Muradot, aki egykor az ISIS szexrabszolgája volt – írja a Blikk.

Az Iszlám Állam fegyveresei 2014-ben törtek be az iraki Sinjar városába, ahol a férfiakat megölték, a nőket pedig magukkal vitték rabszolgának. Köztük volt Nadia is, akit Moszulba hurcoltak. Megverték, megerőszakolták, majd több hónapnyi szenvedés után megszökött.

Egy menekülttáborba került, majd Németországba utazott, ahol elindított egy programot: menedéket nyújtott olyan gyerekeknek és nőknek, akik túlélték az ISIS bántalmazásait. Ezért jelölték most a Nobel-békedíjra.

Nadia és egy másik jazidi emberi jogi aktivista, Lamija Aji Basár 2016-ban megkapta az Európai Parlament Szaharov-díját, amellyel a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelmüket ismerte el a szervezet.

Orientalista.hu – NLCafé

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑