Cadmus fordítás Cadmus

Nógrádi: Ez a káosz már Európa létét veszélyezteti

2016. 06. 07.

Rengeteg ember indul el idén Líbiából Olaszországba, néhány napon belül számuk elérheti az 50 ezret. Közben az egységkormány közölte: nem fogadnak vissza senkit az unióból. A külpolitikai helyzetet Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő elemezte az M1 műsorában.

Líbia Észak-Afrika gyenge pontja – szögezte le Nógrádi György a Ma Reggelben. Kadhafi még aktív korában azt mondta, ha őt egyszer elűzik, nem lesz, aki a migránsokat feltartóztassa. Igaza volt. Líbiának kőkemény rendőrsége és titkosszolgálata volt, az országban az történt, amit Kadhafi megengedett, ráadásul mindenben kiszolgálta Európát. Az arab tavasz azonban nem jött be – szögezte le Nógrádi György.

Jelenleg három kormány működik Líbiában, melyek közül a Nyugat egyet támogat. Az egységkormány azonban fél, és azt mondja: kapjon fegyvert, logisztikai hírszerző-támogatást, de nem hajlandó migránsokat és nyugati csapatokat befogadni. A visszafogadásról nem hajlandó úgy megállapodni az Európa Unióval, mint ahogy Törökország tette. Mégis tárgyal az unióval, mert Európa nagyon gyenge. „Jelenleg keressük ennek a félig-meddig működő líbiai kormánynak a kegyeit, hogy legyen hajlandó valamire” – összegezte a helyzetet a biztonságpolitikai szakértő.

Ott tartunk, hogy amint kevesebb migráns érkezik Törökországból, és a balkáni útvonal jobb helyzetbe kerül, attól kezdve migránsok tömegei jönnek be Egyiptomból és Líbiából, Olaszország pedig egyre rosszabb helyzetbe kerül – mondta Nógrádi.

A szakértő egy Líbia újjáépítésével kapcsolatos kérdésre válaszolva hangsúlyozta: azon csak néhány ország profitálna, miközben az európai országok többségének főként a migránsok százezreivel kell szembesülniük.

Orientalista.hu – (M1, Hirado.hu)

Megosztom:

,




Back to Top ↑