Cadmus fordítás Cadmus

Nők és gyerekek haltak meg egy násznép közé csapódott aknagránát miatt

Aknavetőgránát csapódott be egy családi házba Észak-Afganisztánban, ahol éppen egy esküvőt ünnepeltek, heten, többségében nők és gyerekek meghaltak, négy ember megsebesült. Az afgán rendvédelmi erők és a tálib lázadók egymást vádolták a támadással.

Kapisza tartomány rendőrségi szóvivője szerint a tálibok a biztonsági erők egyik ellenőrzőpontját ágyúzták Tagab település körzetében, és az egyik aknavetőgránát célt tévesztett.

A tálibok szóvivője ugyanakkor Twitter-üzenetben azt állította, hogy az afgán biztonsági erők ágyúztak.

Az ENSZ korábban mind a lázadókat, mind az afgán kormányerőket arra intette, hogy kíméljék meg a civil lakosságot. A világszervezet adatai szerint 2021 első három hónapjában csaknem 1800 civil vesztette életét az afganisztáni harcokban, vagyis csaknem 30 százalékkal több, mint 2020 első negyedévében.

Közben vasárnap az Iszlám Állam jelentkezett egy szombati, szintén Kapiszában elkövetett merénylet elkövetőjeként, amelyben egy út szélén elhelyezett pokolgép robbanása egyetemi hallgatókat és oktatókat ölt meg a Kabultól északkeletre fekvő tartományban. A szélsőséges szervezet közleménye szerint “síita hitehagyottak” voltak a merénylet célpontjai.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑