Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Nyilatkozatot fogalmaznak meg az álhírek ellen

2018. 09. 12.

Az álhírek terjedésével szemben a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű jogvédő szervezet egy Nobel-díjas tudósokból álló független bizottságot bízott meg kedden azzal, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának mintájára megfogalmazzon egy „nemzetközi nyilatkozatot a tájékoztatásról és a demokráciáról”.

A szöveg célja, hogy „felsorolja az elveket, megfogalmazza a célokat és kormányzati módszerekre tegyen javaslatokat” és „referenciaként szolgálhat mindazok számára, akik ragaszkodnak a pluralista és szabad közélet megőrzéséhez, amely a demokrácia feltétele” – olvasható az RSF közleményében.

A nyilatkozat megfogalmazására a szervezet egy 24 tagú független bizottságot kért fel a béke Nobel-díjas iráni Shirin Ebadi és Christophe Deloire, az RSF főtitkárának a vezetésével. A 17 országból származó tagok között szerepel Francis Fukuyama esszéista, Abdou Diouf volt szenegáli elnök, Can Dündar, a török Cumhuriyet napilap volt főszerkesztője, Adam Michnik, a lengyel Gazeta Wyborcza főszerkesztője és több Nobel-díjas (Amartya Sen, Joseph Stiglitz, Mario Vargas Llosa).

„A végcél, hogy az államok, a magánvállalatok és a civil szervezetek képviselői elkötelezzék magukat. Az RSF azt szeretné, ha megindulna egy politikai folyamat több demokratikus ország vezetőjének kezdeményezésére a készülő nyilatkozat alapján” – fogalmaz a közlemény.

Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát két éven át fogalmazták, mielőtt azt 1948-ban az ENSZ közgyűlése Párizsban elfogadta. A mostani kezdeményezés menetrendje ennél sűrűbbnek ígérkezik: a bizottságnak, amely a héten ül először össze, két hónap áll rendelkezésre a szöveg véglegesítésére, és ennek érdekében a konzultációk már meg is kezdődtek. Az RSF azt szeretné, ha a világ vezetői november közepétől bekapcsolódnának a „világpaktum” kidolgozásába.

A bizottság tagjait egyébként kedden fogadta hivatalában Emmanuel Macron francia államfő.

„A véleményszabadság visszahódítására indítunk mozgalmat szemben a közbeszédet sújtó szisztematikus válsággal a médiával szemben elszaporodott támadások és a demokráciát érintő bizalmi válság, valamint a félretájékoztatási problémák információs dzsungele közepette” – mondta Christophe Deloire, az RSF főtitkára.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑