Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Nyolc katona vesztette életét a kasmíri határvidéken

2019. 08. 16.

Legalább három pakisztáni és öt indiai katona esett el csütörtökön határvillongásokban a vitatott hovatartozású Kasmírban – írja az MTI.

A pakisztániak azt mondják, az indiai hadsereg pakisztáni területre lőtt át. Az indiaikat pedig az erre adott válaszcsapás során ölték meg.

Ezzel szemben az indiai hadsereg szóvivője vitatta a pakisztáni közlést mondván, indiai részről nem voltak áldozatok. India szerint a tűzszünetet Pakisztán sértette meg. A közléseket eddig független forrásból nem lehetett megerősíteni.

Bár a hasonló incidensek gyakorinak számítanak, a mostani az első azt követően, hogy India augusztus 5-én visszavonta Kasmír általa ellenőrzött részének (Dzsammu és Kasmír államnak) alkotmányos autonómiáját. A lépést a pakisztáni miniszterelnök nagyon aggasztónak tartotta, azt mondta, innentől kezdve csak idő kérdése, hogy a területen élő muszlimok ellen támadásokat kövessenek el. A csütörtöki határvillongás után pedig a srebrenicai mészárláshoz hasonlította a történteket.

„A világ csak csendben figyeli majd a muszlimok népirtását az elfoglalt kasmíri területen, ahogy Srebrenicánál történt?” – írta Imran Khan Twitteren utalva arra az 1995-ös esetre, amikor muszlim férfiakat és gyerekeket mészároltak le a boszniai háború idején.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) pénteken rendkívüli – zárt ajtók mögötti – ülést tart Dzsammu és Kasmír állam különleges alkotmányos státusának visszavonása ügyében Pakisztán és Kína kérésére – jelentették be a nap folyamán diplomáciai források a világszervezetnél.

A Reuters hírügynökség ugyanakkor megjegyzi kevésbé valószínű, hogy a BT-ben valamilyen megállapodásra jutnának, mivel az Egyesült Államok hagyományosan Indiát, Kína pedig Pakisztánt támogatja. António Guterres ENSZ-főtitkár önmérsékletre szólította a konfliktus szereplőit, hogy tartózkodjanak Dzsammu és Kasmír állam státusának bárminemű megváltoztatásától.

India és Pakisztán 1947-ben nyerte el függetlenségét, augusztus 14-én, vagyis a határvillongás a híres dátum másnapján történt. Azóta a két ország három háborút vívott Kasmírért, amelyre mindketten teljes egészében igényt tartanak. Kasmír nagyjából fele India, északi harmada Pakisztán, egy kis része pedig Kína ellenőrzése alá tartozik. A Kasmírt szétválasztó határon indiai és pakisztáni katonák tízezrei néznek farkasszemet.

A 1980-as évek végén erős szakadár fegyveres mozgalom bontakozott ki a területen. Újdelhi többször is azzal vádolta Iszlámábádot, hogy támogatja a Kasmír indiai részén tevékenykedő fegyveres szakadár csoportokat, amelyek több merényletet is elkövettek a térségben. Iszlámábád elutasítja az erről szóló vádakat. Az indiai uralom ellen, a Pakisztánnal való egyesülésért vívott fegyveres küzdelmekben mintegy 45 ezer ember halt meg.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑