Cadmus fordítás Cadmus

Ókori pincészet a Nílus deltájában

2019. 02. 02.

A görög-római időszakból származik a Behejra kormányzóságban most feltárt borospince – közölte a műemlékvédelemért felelős szakhatóság Egyiptomban.

Kifinomult építészeti stílus jellemzi a pincészetet, különböző méretű vastag agyagtéglákból készült, belülről szabálytalan mészkő-blokkok biztosították az állandó hőmérsékletet. Lelőhelye, Tel Kom al Trogy jó minőségű boráról volt híres már az ókorban is, egyes vélemények szerint az egész antik világban itt készült a legfinomabb ital a görög-római időkben.

A régészek még a színezett vakolat darabjait is be tudták most azonosítani és maradt nyoma az egykori mozaikpadlónak is. Sőt: olyan épületet is találtak, ahol az egykori szőlőmunkások, illetve felügyelőik lakhattak. De rábukkantak több kemencére és anyagtárgyra, pénzérmékre is a Ptolemaida-dinasztia ( Kr. e. 305–30) korából.

Egyiptom görög-római korszaka Nagy Sándorral kezdődött a Krisztus előtti 4. században és egészen a 7. századig, az iszlám térhódításáig tartott. Az újabb régészeti felfedezéstől újabb turistákat remélnek Egyiptomban, ahol a 2011-es felkelés után mélyrepülésbe kezdett az idegenforgalom. A Nílus deltájában egyébként ma is állítanak elő bort, nem is rosszat, főként európai borászok munkájának köszönhetően. 2011 előtt még pincetúrákat is szerveztek arrafelé Kairóból.

Globoport

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑