Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Okosították a mekkai zarándoklatot

2019. 08. 27.

Kilenc hónapig készült Szaúd-Arábia az idei mekkai zarándoklat infokommunikációs igényeinek kiszolgálására. Az esemény résztvevői kétszer annyi adatforgalmat bonyolítottak, mint egy átlagos felhasználó. A hatóságok mesterséges intelligenciát és az 5G-technológiát is bevetették.

Idén két és fél millió muszlim hívő utazott el Mekkába az éves zarándoklatra, és mindegyiküknél volt egy-egy mobiltelefon is. A szaúdi királyságnak ezért arra is fel kellett készülnie, hogy a tömeg jelentette infokommunikációs kihívásokat kezelje – írta a Nemzetközi Távközlési Egyesület. A feladat az volt, hogy a zarándokok és a mekkai lakosok is úgy tudják használni a mobilhálózatot, hogy a kifejezetten nagy adatátvitel-igényű applikációik is gond nélkül fussanak, vagyis a kép- és a videómegosztás is zökkenőmentesen működjön.

Mindez azt jelentette, hogy 32 500 terabájt adatot használtak a zarándokok, ami akkora mennyiség, mintha 13,3 millió órányi nagy felbontású videót néztek volna. Az adatforgalom 26 százalékkal több volt, mint a tavalyi ötnapos esemény idején. A letöltési sebesség átlaga majdnem elérte a másodpercenkénti 45 megabitet, ami 69 százalékos javulást jelent az elmúlt évhez képest. Egyetlen zarándok átlagosan 352,5 megabájt adatforgalmat bonyolított egyetlen nap alatt, majdnem kétszer annyit, mint a világátlag. Az esemény résztvevői összesen 309 millió hívást indítottak vagy fogadtak.

A cikk folytatását ITT olvashatják el.

Magyar Nemzet – Somogyi Orsolya

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑