Cadmus fordítás Cadmus

Öngyilkos merénylő robbantott egy kelet-afganisztáni városban, többen meghaltak

2019. 03. 06.

Öngyilkos merénylő robbantott szerda reggel a kelet-afganisztáni Dzsalalábád városában, a helyszínt körbevették a biztonsági erők, folynak a harcok – közölték hatósági források.

Korábban öt halottról és öt sebesültről számoltak be a hatóságok.

A merénylet egy építkezési vállalatnál történt, mintegy két kilométerre a város repülőterétől. A támadó gyalog érkezett, majd a cég kapujánál működésbe hozta a nála lévő pokolgépet. Ezt követően fegyveresek rohamozták meg a létesítményt, és tűzet nyitottak az ott lévőkre.

A tartományi kormányzat szóvivője, Ataullah Hogjáni szerint ezután csaknem egy órán át tartó tűzharc bontakozott ki a biztonsági erők és a fegyveresek között. Az áldozatok száma tizenhatra emelkedett, további kilencen pedig megsebesültek, három támadót lelőttek. Hozzátette, hogy a tűzharc délelőtt véget ért, és megkezdték a környék átvizsgálását.

Gulám Sztanikzai tartományi rendőrfőnök azt mondta, a helyszín biztosításában amerikai katonák is segítenek.

Eddig senki nem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Dzsalalábád a Pakisztánnal határos Nangarhar tartomány fővárosa. Nangarhar Afganisztán egyik legforrongóbb térsége, ahol a tálibok mellett 2015 óta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet is aktív.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑