Cadmus fordítás Cadmus

Öngyilkos merénylő sebesített meg francia katonákat Maliban

2021. 06. 22.

Gépkocsiba rejtett pokolgéppel hajtott végre támadást egy öngyilkos merénylő francia felderítők egy csapatán Mali középső részén hétfőn, megsebesítve néhány katonát és helyi lakost – közölte a francia hadsereg.

A tájékoztatásban nem tértek ki a sebesültek számára, de a merénylet helyszínén, Gossi városban sok ember megsérült a polgármester értesülése szerint.

Egyetlen terrorista csoport sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de a térségben az al-Kaida és az Iszlám Állam nevű terrorszervezetekhez köthető iszlamista fegyveres csoportok működnek.

A támadásra azt követően került sor, hogy Franciaország csökkentette a több mint 5100 fős, Barkane nevű támaszpontjának állományát, amely évek óta folytat katonai tevékenységet Nyugat-Afrika Száhel-övezetében, de kevés eredményt ért el a dzsihadista csoportok felszámolása során.

Mintegy 55 francia katona halt meg a térségben, amióta Párizs 2013-ban a beavatkozás mellett döntött, hogy visszaszorítsák az al-Kaidához köthető katonai csoportokat, amelyek Mali északi részén kisebb-nagyobb városokat szálltak meg egy évvel korábban.

Maliban politikai válság dúl: Asszimi Goita ezredes júniusban vette át a hatalmat, miután májusban megdöntötte Bah Ndaw mali elnök uralmát, aki az elmúlt 9 hónapban már az ország második elnöke volt.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑