Cadmus fordítás Cadmus

Őrizetbe vettek egy újabb német dzsihadistát Szíriában

2019. 02. 03.

Őrizetbe vettek egy újabb német dzsihadistát a kelet-szíriai Deir Ezzor tartományban az Iszlám Állam terrorszervezet ellen küzdő kurd fegyveresek – közölte pénteken Musztafa Bali, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd ernyőszervezet egyik szóvivője.

Az illetékes a dpa német hírügynökségnek elmondta: a terrorista Martin L., aki Abu Zakaria al-Almani harci néven is ismert. A szóvivő hozzátette, hogy Martin L. megadta magát nekik.

A Die Zeit című német lap már 2007 decemberében cikkezett az iszlamistáról, aki más német társaihoz képest gyorsan felkapaszkodott a dzsihadisták rangsorában, s állítólag a terrorszervezet hírszerzésének is dolgozott. Úgy tudni, Martin L. Szász-Anhalt tartományból származik. A tartományi rendőrség szerint a férfi egy időben Szászországban is élt.

Az SDF a Washington vezette koalíció támogatásával az utóbbi hetekben újabb offenzívát indított az Iszlám Állam Kelet-Szíriában fennmaradt területei ellen. Az ernyőszervezet szerint a szélsőségesek ellen folytatott műveletekben elfogott több német iszlamistát tartanak őrizetben.

Ugyanakkor sem Szíria, sem a szomszédos Irak nem rendelkezik kiadatási egyezménnyel Németországgal. A Szíria északi és keleti felében tevékenykedő SDF ráadásul nem elismert államhatalmi szerv, hanem a damaszkuszi vezetéstől független milícia szövetség.

A német belügyminisztérium információi szerint 2018-ig bezárólag 1050 feltételezett iszlamista indult el Németországból Szíriába, illetve Irakba.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑