Cadmus fordítás Cadmus

Őrizetbe vettek hat embert a török leánykollégiumi tűzesettel kapcsolatban

2016. 11. 30.

Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával őrizetbe vettek szerdán a hatóságok hat embert a dél-törökországi Adana tartomány Aladag körzetében előző este történt, halálos kimenetelű leánykollégiumi tűzesettel kapcsolatban – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az előállítottak között van az intézmény igazgatója is.

A tűzben 11 középiskolás diák, valamint egy alkalmazott meghalt, további 22 ember szenvedett égési sérüléseket, füstmérgezést. Kórházba vittek több olyan áldozatot is, aki az ablakon kiugorva menekült a lángok elől.
Veysi Kaynak miniszterelnök-helyettes, Süleyman Soylu belügyminiszter, illetve Fatma Betül Sayan Kaya család- és szociálpolitikai miniszter azonnal a helyszínre sietett.

Hüseyin Sözlü, Adana város polgármestere úgy nyilatkozott: a tüzet feltehetően elektromos rövidzárlat okozta, amely a földszinten keletkezett, de a lángok a szőnyegborítás következtében gyorsan terjedtek. A főként 11-14 éves lányok a felső emeletre menekültek, de a jelek szerint a vészkijárat ajtaja zárva volt, nem tudták kinyitni, később pedig a többnyire fából készült tetőszerkezet is rájuk omlott.

Veysi Kaynak később elmondta: tudomása szerint a vészkijárat ajtajának egyszerűen nem volt kilincse.
A tűzoltók három óra alatt oltották el a lángokat, majd az épületben rátaláltak az egymást ölelő holttestekre.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑