Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Őrizetve vették az Iszlám Állammal együttműködő vállalatvezért

2017. 12. 06.

Őrizetbe vette szerdán a francia rendőrség az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel való együttműködéssel gyanúsított Lafarge svájci-francia építőipari vállalat három volt legfőbb vezetőjét, köztük Bruno Lafont volt elnök-vezérigazgatót, aki a polgárháború sújtotta Szíriában is működtette a cégcsoport helyi cementgyárát.

A volt igazgató mellett a vámügyőrség kihallgatja Eric Olsen volt humánpolitikai igazgatót és Christian Herrault-t is, aki az operációs igazgatóhelyettese volt a vállalatnak.

A párizsi ügyészég pénteken már eljárást indított Bruno Pescheux ellen, aki 2008 és 2014 között vezette a Lagarge szíriai cementgyárát, Frédéric Jolibois ellen, aki 2014 nyarától volt az igazgató és Jean-Claude Veillard ellen, aki a Lafarge biztonsági igazgatója volt. Ellenük terrorizmus finanszírozása és mások életének a veszélyeztetése a vád.

A két vezetőt rendőri felügyelet alá helyezték, a biztonsági igazgató előzetes letartóztatását kérte az ügyészség.
A Lafarge francia vállalat ellen, amely 2015-ben egyesült a svájci Holcimmel, Franciaországban márciusban eljárás indult terrorizmus finanszírozásának gyanújával, miután kiderült, hogy a cégcsoport egyezséget kötött egyes fegyveres csoportokkal Szíriában, hogy fenntarthassa ottani tevékenységét, a cementgyártó helyi leányvállalata többi között az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel állapodott meg 2013-ban.

A gyanú szerint a Lafarge olajat is vásárolt a dzsihadistáktól, akik 2013 júniustól tartották ellenőrzésük alatt a stratégiai tartalékok egy jelentős részét. Frédéric Jolibois már 2017 elején elismerte a vámügyőrségnek, hogy a Lafarge kurd és iszlamista „nem kormányzati szervektől” vásárolt olajat, megsértve ezzel az Európai Unió 2011-ben életbe léptett embargóját.

A Lafarge szíriai leányvállalata, a Lafarge Cement Syria 2012 július és 2014 szeptember között a belső könyvvizsgálói jelentés szerint mintegy 5,6 millió dollárt utalt szíriai fegyvereseknek. A francia hatóságok azt akarják megállapítani, hogy a felső vezetés mit tudott ezekről az utalásokról.

A vámügyőrség korábbi vizsgálata megállapította, hogy a Lafarge francia vezetősége jóváhagyta a dzsihadista csoportok finanszírozását, és azt hamis számlákkal fedezték, Bruno Lafont elnök-vezérigazgató azonban mindeddig tagadta, hogy tudott a kenőpénzekről.

Tanúvallomások szerint a Lafarge a francia hatóságok engedélyével döntött úgy, hogy a dzsihadisták előretörését követően is folytatja tevékenységét Szíriában. Frédéric Jolibois gyárigazgató azt állította, hogy folyamatos kapcsolatban állt a francia külügyminisztériummal és a titkosszolgálatokkal.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑