Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Orosz repülőgépek végezhettek az Iszlám llÁam vezérével

2017. 06. 16.

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy az ő repülőgépeik végezhettek a terrorszervezet vezérével, amikor az egy tanácskozáson volt Rakka mellett.

Az orosz védelmi tárca ellenőrzi azt az értesülést, amely szerint az orosz légierő csapásával május végén a szíriai Rakka déli elővárosában megölték Ibrahim Abu-Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezérét – közölte pénteken Moszkvában a minisztérium.

Az orosz harci gépek május 28-án egy parancsnokságra mértek csapást, ahol az IÁ vezetői arról tanácskoztak, hogy miként vonják ki Rakkából a terrorszervezet fegyvereseit az úgynevezett déli folyosón. A bombázásban egy Szu-34-es és egy Szu-35-ös repülőgép vett részt.

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint a tanácskozáson jelen volt Bagdadi is, aki a légicsapás következtében meghalt. Az értesülést több csatornán keresztül is ellenőrzik.

Szíriai állami televízió  hétvégi híradása szerint légicsapásban életét vesztette az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑