Cadmus fordítás Cadmus

Oroszország felfüggeszti a gabonaszállítási megállapodást

2022. 10. 30.

Oroszország a Szevasztopolban állomásozó orosz hajók elleni támadás után felfüggeszti a részvételét az ENSZ-közvetítéssel júliusban megkötött ukrajnai gabonaszállítási megállapodásban – áll az orosz védelmi minisztérium által szombaton kiadott közleményben, amelyet a TASZSZ orosz állami hírügynökség ismertetett.

“Tekintettel arra, hogy október 29-én a kijevi rezsim Nagy-Britannia részvételével terrorcselekményt hajtott végre a fekete-tengeri flotta hajói és polgári hajók ellen, amelyek részt vesznek a gabonaszállításra létrehozott folyosó biztonságának szavatolásában, az orosz fél leállítja a részvételét a mezőgazdasági termékek ukrajnai kikötőkből történő kivitelére vonatkozó szerződés megvalósításában” – olvasható a közleményben – közölte az MTI.

Az ukrán elnök kabinetfőnöke viszont zsarolással vádolta meg Oroszországot, és azt mondta, hogy a Krímben megrendezett terrortámadások történtek, melyeket Oroszország maga hajtott végre.

Dmitrij Poljanszkij, az orosz ENSZ-nagykövet helyettese a Twitteren közölte, hogy Moszkva a döntésről rövidesen hivatalosan is értesíti a világszervezetet.

Az ENSZ továbbra is kapcsolatban áll Moszkvával a gabonaszállítási szerződés felfüggesztésével kapcsolatos döntése miatt – közölte szombaton Stéphane Dujarric, António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője.

“Az ENSZ fontosnak tartja, hogy minden fél tartózkodjon az olyan lépésektől, amelyek veszélyeztethetik a fekete-tengeri gabonakezdeményezést, amely létfontosságú humanitárius kezdeményezés, és egyértelműen kedvező hatása van emberek millióinak élelmiszerhez jutásához világszerte” – hangsúlyozta Dujarric.

A júliusban az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás lehetővé tette több millió tonna orosz gabona exportját, amely az orosz offenzíva februári kezdete óta ukrajnai kikötőkben vesztegelt. A blokád miatt elszabadultak az élelmiszerárak, és az ENSZ éhínség veszélyére figyelmeztetett.

Vlagyimir Putyin orosz elnök az utóbbi hetekben több ízben bírálta a megállapodást, hangsúlyozta, hogy a másik nagy gabonaexportőr, Oroszország szállításai kárt szenvednek a Moszkva elleni szankciót miatt.

A megállapodás előirányozta az ukrán gabonát szállító hajók számára létesítendő biztonságos fekete-tengeri folyosók létrehozása mellett az oroszországi műtrágya- és gabonaexport lehetővé tételét is.

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑