Cadmus fordítás Cadmus

Oroszországból vándorolt a legtöbb zsidó Izraelbe

2017. 01. 27.

Oroszországból emigrált 2016-ban a legtöbb zsidó Izraelbe, korábban – két éven át – a franciaországi zsidók álltak az élen ezen a téren, jelentette csütörtökön az AFP francia hírügynökség az izraeli bevándorlási minisztériumra hivatkozva.

2013-ig ugyancsak Oroszország volt az az ország, ahonnan a legtöbb zsidó vándorolt ki Izraelbe, megelőzve Ukrajnát és Franciaországot.

2016-ban mintegy 7000-en vándoroltak be Izraelbe Oroszországból, 2015-ben 6600-an, Ukrajnából 5500-en, illetve 7221-en, Franciaországból pedig 5000-en, illetve 7900-an – áll a tárca közleményében.

Az új bevándorlók összlétszáma 2016-ban jelentősen csökkent, a 2015. évi 31 000-ről 27 000-re.

„Izrael Államnak több eszközt kell arra fordítania, hogy megoldást találjon a bevándorlók hatékony beilleszkedésére, egyebek mellett a foglalkoztatás és a diplomák elismerése területén” – mondta Natan Saranszkij, a bevándorlással foglalkozó félhivatalos Zsidó Ügynökség elnöke.

2015-ban a franciaországi zsidók bevándorlása a legmagasabb szintet érte el 1948 óta, a bevándorlók összlétszáma pedig tizenöt éves rekordot döntött meg. Elemzők szerint a franciaországi zsidók bevándorlásának növekedése biztonsági okokra, az antiszemitizmustól való félelem növekedésére, gazdasági és társadalmi tényezőkre vezethető vissza.

A zsidó állam 1948-as létrehozása óta több mint 3 millió zsidó emigrált Izraelbe.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑