Cadmus fordítás Cadmus

Orvosokat vettek őrizetbe Törökországban a szíriai hadművelet ellenzése miatt

2018. 01. 30.

Őrizetbe vették kedden reggel Törökországban a török orvosi szövetség (TTB) 11 vezetőségi tagját, amiért múlt heti közleményükben tiltakoztak az észak-szíriai Afrínban január 20-án indított török hadművelet miatt – jelentette a Hürriyet tekintélyes török napilap az internetes oldalán.

A hatósági fellépés központja a török főváros, Ankara volt, de a rendőrségi razzia Isztambul, Eskisehir és Diyarbakir tartományokra is kiterjedt. Az előállítottak között van a TTB elnöke, Rasit Tükel is.

A TTB múlt heti közleményében azt írta: „Orvosokként arra figyelmeztetünk, hogy a háború olyan, ember okozta népegészségügyi probléma, amely a környezetben és a lakosokban pusztítást okozva fenyegeti a társadalmi életet. Minden összecsapást és háborút emberi dráma kísér, helyrehozhatatlan problémákhoz vezet fizikai, lelki, társadalmi és környezet-egészségügyi szempontból. Nemet a háborúra, azonnali békét!” – fogalmaztak.

Az őrizetbe vettek ellen „a török nemzet, a köztársaság, a parlament, a kormány és az igazságügyi szervek nyilvános megalázása, valamint gyűlöletkeltés és ellenségeskedés szítása” gyanújával indult eljárás.

Az északnyugat-szíriai Afrín térségét ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia Ankara szemében a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezet. Miközben Washington az utóbbi hónapokban modern fegyverekkel támogatta az YPG-t az Iszlám Állam szélsőségesei elleni harcban, Ankara úgy vélte, hogy a szíriai kurd milícia „folyamatosan bővülő fegyverarzenálja” miatt napról napra nagyobb fenyegetést jelentett Törökországra nézve, és katonai beavatkozásra van szükség.

A török belügyminisztérium hétfőn közölte: január 20. óta 311 embert vettek őrizetbe Törökországban, amiért az észak-szíriai hadműveletet ellenző és a hatóságok szerint valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé a közösségi médiában. A kormány szerint ez terrorista propaganda, miután a beavatkozás „tisztán és világosan” az YPG és a terrorizmus ellen irányul.

Orientalista.hu – Nol.hu

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑