Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Összeomlóban az Iszlám Állam terrorszervezet gazdasága

2017. 02. 19.

Az összeomlás felé tart az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet „gazdasági modellje”, a területvesztéssel párhuzamosan a pénze is egyre fogy – állapították meg az AP amerikai hírügynökség által megkérdezett elemzők.

A Radikalizáció és Politikai Erőszak Tanulmányok Nemzetközi Központja (ICSR) nevű londoni székhelyű független agytröszt és az EY könyvelőcég szombaton közzétett elemzése szerint jelentősen visszaestek az önhatalmúlag kikiáltott kalifátus pénzügyi forrásai 2014 közepe óta, amikor a dzsihadisták bankokat, olajkutakat, egész áruházakat foglaltak el és földeket sajátítottak ki.

A jelentés szerint az Iszlám Állam éves bevétele a 2014-es 1,9 milliárd dollárról (550 milliárd forint) 2016-ban alig 870 millió dollárra esett vissza.

„A múlt egyik hibája, hogy kizárólag terrorszervezetként kezelték az IÁ-t. Terrorszervezet, de több annál. Területe van” – mondta Peter Neumann, a londoni King’s College-ben működő ICSR igazgatója. „Ez több kiadást jelent. Fenn kell tartania az utakat. Tanárokat kell fizetnie. Egészségügyi szolgáltatásokat kell működtetnie. Mindezért fizetnie kell, amit az al-Kaidának sosem kellett megtennie.”

A jelentés szerint azonban a kevesebb pénz nem teszi kevésbé veszélyessé a szervezetet. „Ismerjük a párizsi, a brüsszeli és a berlini merényleteket, egyik sem volt költséges” – mondta Neumann.
A legutóbbi európai és amerikai merényleteket az elkövetők maguk finanszírozták, az IÁ szíriai és iraki háborús övezetben tartózkodó vezetőinek csekély pénzbeli hozzájárulásával.

Az IÁ fő bevételi forrásai között adók és járulékok, olaj, váltságdíjak, fosztogatás és zsarolásból szerzett pénz szerepelt. Ebből kellett fenntartani az újonnan elfoglalt területeket és betartani a kalifátussal kapcsolatos ígéreteket.
Egy amerikai szövetségi bíróságon folyó per egyértelműen rávilágított arra, hogy az Iszlám Állam bevétele az elfoglalt területek jövedelméből, adókból és zsarolásokból tevődik össze.

A bírósági dokumentumok szerint az IÁ bevétele 20 százalékát az ellenőrzése alatt lévő régészeti lelőhelyekről kiásott értékek és a régiségeknek a területén történő eladása után beszedett adókból szerezte. Egy gyermeket is elraboltak, hogy fizetésre bírjanak egy régiségkereskedőt, aki a periratok szerint úgy gondolta, hogy a négy felbukkant régiséget az IÁ nevében akarták értékesíteni.

Ez a fajta bevétel azonban csak akkor biztosított, ha az IÁ korlátlan hatalommal rendelkezik a területén. Az IÁ elleni nemzetközi szövetség pénteken közzétett jelentése szerint a szervezet 2014 augusztusához képest a területe 62 százalékát veszítette el Irakban és 30 százalékát Szíriában.

„Az üzleti modell az állandó terjeszkedésen és a kalifátus részévé vált területek fosztogatásán alapult. Gyakorlatilag egy állandóan bővülő piramisjáték volt” – mondta Neumann.

Egy amerikai védelmi illetékes szerint az IÁ-nak még mindig van elegendő pénze a számlái kifizetésére, annak ellenére, hogy számos forrástól elesett és csökkentette a katonák zsoldját. A nevének elhallgatását kérő illetékes szerint az Egyesült Államok meglátása szerint az IÁ pénzügyi helyzete nem romlott annyira, hogy ne legyen képes külföldi merényletek elkövetésére.

A szinte mindennapos bagdadi merényletek bizonyítják, hogy a szervezet továbbra is képes Irakban vérfürdőket rendezni, még ha csökken is az általa ellenőrzött terület.

Neumann szerint az észak-iraki Moszul eleste viszont hosszú távon végzetes csapás lehet a terrorszervezetre, mivel többé nem tud majd erőt sugározni és jövőképet kínálni. „Ez csökkenteni fogja az Iszlám Állam népszerűségét és kevésbé lesz vonzó azok számára, akik készek lennének az IÁ nevében terrorcselekményeket elkövetni” – mondta az elemző.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑