Cadmus fordítás Cadmus

Ostorcsapásokra ítélték a volt iráni főügyészt

2016. 11. 02.

“Korrupció és a közjavak eltékozlása miatt” 135 ostorcsapásra ítélték Szaid Mortazavi volt teheráni főügyészt – jelentette az iráni média

Mortazavi még a társadalombiztosítási szervezet élén követte el a visszaéléseket, ahová a korábbi elnök, Mahmúd Ahmadinezsád nevezte ki. Az egykori főügyészt a munkavállalók panaszolták be. A döntés ellen Mortazavi fellebbezhet.

Mortazavi 2010-ben hagyta ott a teheráni ügyészséget, majd 2014 novemberében élete végéig eltiltották közhivatal viselésétől, mert felelősnek találták három tüntető halálában. Az Ahmadinezsád újraválasztása ellen tiltakozó irániak 2009-ben a börtönben vesztették életüket.

Ahmadinezsád később a csempészetet üldöző hivatal, majd a társadalombiztosítási szervezet élére nevezte ki Mortazavit.

A férfi nem örvend túl nagy népszerűségnek a reformerek és az újságírók körében. Mortazavi arról vált hírhedtté, hogy számos ellenzékit csukatott börtönbe és többtucatnyi haladó szellemű újságot tiltott be. Nevét összefüggésbe hozták Zahra Kazemi iráni-kanadai fotós 2003-as halálával is.

A volt főügyészt az Egyesült Államok “az emberi jogok ismétlődő és súlyos megsértése miatt” szankciókkal sújtotta.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑