Öt éve végezték ki a 21 kopt vértanút

Egyiptom ortodox egyháza hálával emlékezik a 21 kopt mártír hősies tanúságtételére, akiket 2015. február 15-én végeztek ki a líbiai tengerparton az úgynevezett Iszlám Állam fanatikus hóhérai. Miközben a vértanúk vére valóban az új és erősebb hit magvetése lett Egyiptomban és a Közel-Keleten – Istennek legyen hála –, kegyetlen gyilkosaikról már csak ritkán hallunk, mert hiszen az önmagával meghasonlott ház sokáig nem állhat fenn.

Öt év, fél évtized telt el azóta, hogy a líbiai Sirte tengerpartján 21 kopt ártatlan keresztényt dzsihadista fanatikusok lemészároltak. Ha megtagadták volna a hitüket és az iszlámra tértek volna át, megkímélhették volna az életüket – hitegették őket fogvatartóik. Egyik sem tette ezt, hanem mindvégig hűségesek maradtak Urukhoz, akinek nevét megvallva vettek búcsút ettől az élettől: Uram, Jézus Krisztus! – mondták, ahogy az ősi Alexandria keresztényei a Nílus torkolatánál magától Márk evangélistától hallották a hitvallást még az apostoli időkben.

Narancssárga ruhába öltöztették őket és felvezették a tengerpart homokdűnéjére, ahol talpig feketében, az Iszlám Állam álarcos-arctalan figurái videó-felvétel közben lefejezték őket. Égbekiáltó bűn, éppúgy mint a hét trappista szerzetes lemészárlása 24 éve, 1996. március 26-án az algériai Tibhirinben.

Tawadros kopt ortodox pátriárka az öt évvel ezelőtti vértanúság után nem sokkal beírta a 21 mártír nevét egyházuk Sinaxarionjába, mely a római martirológium mintájára híven őrzi a vértanúk emlékezetét. Az egyiptomi Samalut kopt ortodox egyházmegyéjében február elsején kezdődött az idei megemlékezés sorozat, melynek során felidézték a líbiai kopt vértanúk tanúságtételét. Az események abban az új székesegyházban folytak, melyet két éve, 2018 február 15-én szenteltek fel a kopt vértanúk emlékére. A templom mellett múzeumot is berendeztek, hogy a kegyeleti tárgyak látványa is erősítse a hitet. A 21 kopt vértanú emléktemplomának és a múzeumnak a felépítését döntő mértékben az egyiptomi kormány támogatta. Öt év elteltével ezúttal egy szoborcsoport is került a templom elé, mely a térdre kényszerített hitvalló kopt keresztényeket ábrázolja, amint mögöttük fölmagasodik Krisztus hatalmas alakja, aki kitárt kezeivel megáldja őket.

Bevnotious kopt püspök avatta fel az emlékmúzeum legújabb tárgyait, melyeket 2017 szeptemberében találtak meg egy közös sírban, ahová a terroristák behajigálták és elföldelték a vértanú koptokat. Rajtuk maradt a véráztatta narancsszínű ruha, kezüket tarkójukra téve bilincselték meg. A ruhák és a bilincsek most a múzeumban láthatók, pár pénzdarabbal együtt, amit a zsebükben találtak. A kétezer éves keresztény hagyomány kötelez bennünket a méltó temetésére és emlékük megőrzésére. Az első vértanú István diakónus példája Jézus könyörgését ismételte: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudták, nem tudják, mit cselekednek”.

E könyörgés nélkül nincs megbékélés, csak dühödt igazságkeresés. Az „igazság” pedig a kopt keresztények számára sem igazoló tények pontos halmaza, hanem egy Személy, Istennek egyszülött Fia, akit mindnyájuk bűnéért emeltek a fára.

Ez a közös hit köti össze a keresztényeket kétezer év távlatában és kapcsolja össze a különféle rítusú keresztényeket, mindazokat, akik Jézustól, az Egyetlentől vették a bátorságot, hogy a kimondhatatlant Abbának, Atyának szólítsák és legyünk így egymásnak a közös hitben testvérei. Köszönjük, Atyánk, a rólad, megbocsátó szeretetedről tanúságot tévőket, és kérjük, hogy légy irgalmas mindnyájunkkal, azokkal is, akik a te szentjeidre törnek. Ámen!

Vatican News

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑