Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Ötven nap után kapott segítséget a Törökországban bajba került német újságíró

2017. 04. 06.

Deniz Yücel önként jelentkezett a hatóságoknál, hogy tisztázza magát, Németország szerint ezért is méltánytalan az ellene folytatott eljárás.

Ötven nappal őrizetbe vétele után, kedden kaphatott először német konzuli segítséget Deniz Yücel, a német Die Welt sztambulban előzetes letartóztatásban lévő tudósítja.

A német-török kettős állampolgárságú újságíró “a körülményekhez képest jól van”, de a rabság a magánzárkában igen megviseli – mondta német hírtelevíziókban közvetített isztambuli sajtótájékoztatóján Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere.

Felidézte: Németország hetek óta sürgeti a török partnereknél annak engedélyezését, hogy az újságíró élhessen a német állam konzuli segítségéhez fűződő jogával. Köszönetet mondott az illetékes hatóságoknak, amiért lehetővé tették Deniz Yücelnek, hogy találkozzon német diplomatákkal. Egyben hangsúlyozta: a német kormány továbbra is minden segítséget meg akar adni az újságírónak és elkötelezett a kiszabadítása mellett.

A Die Welt munkatársát februárban őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba helyezték terrorpropaganda terjesztése és közösség elleni izgatás gyanúja miatt.

Deniz Yücel letartóztatása óta a német kormány többször világossá tette: a török hatóságoktól elvárja az újságíró szabadlábra helyezését a lehető legrövidebb időn belül, és azt is, hogy méltányos eljárást folytassanak ügyében. Berlin aránytalannak és indokolatlannak tartja a török hatóságok eljárását, tekintettel arra, hogy Deniz Yücel önként jelentkezett a vele szemben megfogalmazott gyanú kivizsgálására.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑