Pakisztánban halálra ítéltek három embert istenkáromlásért

Egy pakisztáni terrorellenes bíróság pénteken halálra ítélt három embert a közösségi médiában közzétett bejegyzéseikért, amelyekben a vád szerint Mohamed prófétát inzultálták.

Egy negyedik vádlottat – egy tanárt – tíz év börtönbüntetésre ítéltek az “istenkáromló tartalmú” megnyilvánulásért – közölte Isztifamul Hak bírósági illetékes a dpa német hírügynökséggel. Az ítélet nem jogerős.

A Pakisztánban a nyolcvanas években uralkodó Ziául Hak katonai vezető által bevezetett, istenkáromlásra vonatkozó törvények akár halálbüntetést is kilátásba helyeznek Mohamed próféta megsértéséért.

Jogvédők szerint azonban a jogszabályokat az egyéb vallások, például a síita vagy az ahmadija vallási kisebbség tagjai ellen használják fel a szunnita muszlim többségű országban.

Tavaly júliusban az amerikai külügyminisztérium a vonatkozó pakisztáni jogszabályok felülvizsgálatát sürgette azután, hogy egy istenkáromlással vádolt pakisztáni-amerikai állampolgárt megöltek bírósági tárgyalása közben.

Pakisztánban körülbelül 75 embert öltek meg a nyolcvanas évek óta feldühödött személyek és tömegek istenkáromlásért még azelőtt, hogy bírósági tárgyalásuk egyáltalán megkezdődött volna.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑