Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Palesztin menekülttábort szállt meg az Iszlám Állam

2016. 04. 13.

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet nagy részben ellenőrzése alá vonta a Damaszkusz déli peremén lévő Jarmúk palesztin menekülttábort – közölte kedden a Palesztinai Felszabadítási Mozgalom (PFSZ) egyik szóvivője.

yarmoukA PSZF szerint a harcok pénteken robbantak ki, és a Nuszra Front harcosainak egy része átpártolt az IÁ-hoz. Az összecsapásokban a Nuszra számos katonája meghalt és három polgári személy is – tette hozzá a szóvivő.

Az IÁ már a tábor mintegy 60 százalékából kiszorította egykori szövetségesét, jelenlegi riválisát, az al-Kaidával szövetséges Nuszra Frontot.

 Az IÁ a hozzá közel álló Amak hírügynökségen keresztül szintén azt közölte, hogy a jarmúki menekülttábort nagyobb részben ellenőrzésük alá vonták.

A szíriai háború kezdetén Jarmouknak még 160 ezer lakója volt, mára mindössze hatezer polgári lakos maradt a menekülttáborban.

Egy évvel korábban a tábor 70 százalékát még a Nuszra ellenőrizte. A PSZF szerint az IÁ azért indította jarmouki offenzíváját, hogy megmutassa követőinek, hogy a terrorszervezet a szíriai Palmyrából való kiűzését követően továbbra is erős maradt.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑