Cadmus fordítás Cadmus

Peking és Rijád az együttműködés elmélyítéséről állapodott meg

2019. 02. 23.

A Kína és Szaúd-Arábia közötti együttműködés elmélyítéséről állapodott meg pénteken Pekingben a Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös vezette küldöttség a pekingi kormánnyal.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Mohamed bin Szalmán Han Cseng kínai kormányfőhelyettessel találkozott, és közösen elnököltek a két ország kapcsolatait szorosra fonni hivatott, magas szintű bizottság ülésén, amely 2016-os életre hívása óta most harmadszor ülésezett.

Han méltatta a két ország kapcsolatainak töretlen javulását, és több javaslatot is tett arra, hogy milyen területeken lehetne tovább mélyíteni az együttműködést. Szerinte növelni kellene a két ország közötti kölcsönös politikai bizalmat, Pekingnek és Rijádnak támogatnia kellene egymás alapvető érdekeit, és jobban össze kellene hangolniuk fellépésüket nemzetközi kérdésekben.

A kínai kormányfőhelyettes úgy vélte, ki kellene használni a Kína nagyszabású, „Egy övezet, egy út” kezdeményezése és Rijád „Saudi Vision 2030” nevű stratégiája közötti szinergiákat, pragmatikus együttműködésre lenne szükség az energetikai infrastruktúra, a pénzügyi kooperáció és a technológiai fejlesztések terén.

Han Cseng a találkozón arra szólított fel, hogy Rijád és Peking működjön együtt a terrorizmus elleni küzdelem, a biztonsági és rendőrségi együttműködés és a radikalizmus elleni fellépés terén. Han üdvözölte, hogy egyre több szaúdi kulturális intézmény jelenik meg Kínában, és úgy vélte, hogy a szaúdiak és a kínaiak közötti személyes kapcsolatokat is bátorítani kellene.

A Hszinhua jelentése szerint Mohamed bin Szalmán nagy jelentőséget tulajdonított a találkozón a két ország stratégiai kapcsolatának, és támogatásáról biztosította Pekinget erőfeszítéseiben, hogy megőrizze szuverenitását, biztonságát és stabilitását, továbbá helytelenítette a külföldi beavatkozást Kína belügyeibe.

A pártállami hírügynökség arról nem tett említést, hogy szóba került-e a két ország vezetőinek megbeszélésén a Kína nyugati részén élő, többmilliós muszlim kisebbség sorsa.

Mohamed bin Szalmán Hszi Csin-ping kínai elnökkel is találkozott, aki szintén a radikalizmus és terrorizmus elleni nagyobb, közös erőfeszítéseket szorgalmazott.

A kínai-szaúdi csúcstalálkozó alkalmával milliárdos üzletek is köttettek. Az Aramco szaúdi olajvállalat a kínai Norincóval közös vegyesvállalatot hoz létre, és 10 milliárd dollár beruházással olajfinomítót és petrokémiai üzemet épít Kína északkeleti részén, Pancsinban. Ezzel Rijád célja, hogy ismét Kína első számú kőolaj-beszállítójává váljon, miután Oroszország három évvel ezelőtt ezen a téren letaszította a dobogó csúcsáról.

Mohamed bin Szalmán ázsiai körútja Pakisztánban kezdődött, ahonnan Indiába és végül Pekingbe utazott. Elemzők szerint az út célja a trónörökös renoméjának helyreállítása, miután Nyugaton sokan úgy vélik, hogy köze volt Dzsamál Hasogdzsi rendszerkritikus újságíró tavalyi isztambuli meggyilkolásához. A trónörökös ezt következetesen visszautasítja.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑