Cadmus fordítás Cadmus

Perspektívát biztosít az iraki keresztényeknek a magyar adomány

2018. 06. 01.

Az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtéséből befolyó 15 millió forintból 17, a harcokban megrongált lakóház felújítását végezte el a Moszul közelében található Bashiqában – mondta Prőhle Gergely, a Magyar Evangélikus Egyház országos felügyelője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az Ökumenikus Segélyszervezet 2003-ban indította első iraki segélyprogramját, az Iszlám Állam 2014-es térnyerését követően pedig rendszeres segélyakciókat hajtott végre a háború elől menekülő családok támogatására. A 2016-ban a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával a kurdisztáni Erbílben nyitott központjának célkitűzése, hogy hosszú távú segélyprogramjaival hatékony segítséget nyújtson a háború miatt nehéz helyzetbe került családok helyben maradásához, életük újrakezdéséhez.

Az ember nem tud elvonatkoztatni attól, hogy az emberi civilizáció egyik legfontosabb bölcsője, Erbíl az a település, ahol nyolc ezer éve él ember és a kereszténység itt sokkal korábban jelent meg, mint Európában – mondta Prőhle Gergely.

Az Iszlám Állam brutális módon próbálta felszámolni ezt a keresztény közösséget. Most az a kérdés, hogy lehet-e perspektívát biztosítani az ott élő embereknek, hogy a szülőföldjükön maradjanak. Azt a hitet kell erősíteni bennünk, hogy lesz munkájuk, lakásuk és hitéletük, erről szólt a gyűjtés is.

Az Ökumenikus Segélyszervezet 15 millió forintos adományából 17 családnak biztosítottak méltó körülményeket azáltal, hogy házukat rendbe tették – mondta

Arra a kérdésre, hogyan fogadták a magyarok segítséget, úgy válaszolt, nagyon pozitív visszhangja volt a magyar adományozásnak, még ha meg is nézik a térképen, hol fekszik Magyarország. A helyieknek a nagyhatalmakkal ellentmondásos tapasztalatai vannak, viszont a magyarokról nem feltételezik, hogy politikai nagyhatalmi szándék vezérli az adományozást.

Az elmúlt évek folyamatos veszélyérzete, okossá, körültekintővé tették ezeket az embereket. Ebben a nagyon érzékeny társadalom-lélektani helyzetben kötelességünk, hogy Magyarországról és Európából a legnagyobb szolidaritással tekintsünk ezekre az emberekre – fogalmazott.

Orientalista.hu – Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑